Megfogadtam, hogy idén nem fogok annyit sírni. Nem jött össze..még nem. Keményen indult ez az évem is, de remélem, hogy az „erős”kezdés után végre valami jó is jön.
Elvesztettük apukámat előző hétvégén. Nem voltunk jóban, ez tény. Nem ő volt a világ legjobb apukája, ez is tény. És az is, hogy magának köszönhet mindent, ami történt vele. DE! Ő az apukám volt, akinek részben köszönettel tartozom magamért (és nem vagyok ego) és a tesómért. Aztán úgy kb. ennyiben ki is merült, de ugyan miért is kellene ennél több nekem!? Élek, valamiért a világon vagyok, ha most még nem is találom a helyem benne, azért tudom, hogy nem téblábolok itt hiába, ahogy senki sem. Ha apu nem lett volna, nem lenne ilyen a lelkem, amit nem cserélnék el semmi pénzért sem. Akkor sem, ha ebből egyelőre inkább csak hátrányom származott, minden téren. (Munkában, magánéletben)Aztán itt az öcsém, akinek szintén olyan szíve van, hogy csak na, tudom jól, hogy mi sosem leszünk rosszban és tudom hogy mi sosem fogunk elszakadni és sosem fogunk egymásra kígyót-békát kiabálni. Ott leszünk egymás mellett a bajban, ahogy eddig is. Ha apu nem lett volna, az én tesóm valószínűleg már elfelejtette volna, hogy létezem, de nem, naponta igényli, hogy hallja a hangom skype-on (még ha sajnos nincs is mód) és mindig megtesz mindent azért, hogy én érezzem, nem vagyok egyedül. Szóval apu elment, de itt hagyott nekünk két értékes lelket, amiért megérdemli a köszönetet, a hálát és a méltó búcsút.
A családját nem minősítem, az anyukája és a testvére elmehetnek a fenébe (vagy ahová akarnak), mi pedig megtesszük, amit lehet. Első körben úgy döntöttünk, elhozatjuk Sárvárra Budapestről és itt temetjük el. A folyamatok emiatt jelentősen elhúzódnak, de most már rajzolódni látszik a dátum, az időpont, holnap megyek a sárvári irodába. A fővárosi temetkezés nagyon korrekt volt, Dani találta őket, hálával tartozom neki és nekik hogy levettek egy csomó terhet a vállamról.
Egyelőre ennyi, semmi sincs rendben konkrétan. A munkám kaotikus, ezen igyekszem változtatni, remélem lesz eredménye. Hoztam egy döntést, ami nem bizonyul helyesnek, de már nincs visszaút. Legalább döntöttem. Életemben először. Ez nem igaz. Nem először. Csak úgy írtam, de nem igaz.
Megfogadtam még többek között, hogy egyenesbe teszem magam anyagilag, de olyan szánalmasnak hallom ezt kivülről egy ilyen típusú nőtől, amilyen én is vagyok. Már rég nem ezen kéne annyit agyalnom, de muszáj. Valami lesz. Most úgysincs időm annyit töprengeni, rágódni.
