Egy ideje rajzolódik ki az elmémben, mi az a terület, amivel szívesen foglalkoznék életem hátralévő részében. Tudom, elég meredeken hangzik 28 évesen arról ábrándozni, "mi leszek ha nagy leszek", mentségemre szóljon viszont a kissé zavarodott múltam, a kusza évek, amiket szinte csak túléltem valahogy, mondhatni céltalanul. Persze sosem hagytam hogy elkallódjon az agyam, igyekeztem helyt állni minden téren, sajnos többnyire azokon a területeken, amiket mások vártak el tőlem.
Pont tegnap rágódtam azon, mennyiben alakult volna másként minden, ha életem meghatározó pillanataiban van mellettem valaki, aki segít eligazodni nekem például a pályaválasztás rejtelmeiben, ha segíti gyerek fejemet ráébreszteni arra, hogy mit tudnék kezdeni azzal aki bennem lakozik. Hogyan tudnám előnyömre kovácsolni mindazt, amit én sokáig hátrányként tekinetttem magamon és tekintek olykor a mai napig is. Akár a külsőmről, akár a lelkivilágomról legyen is szó.
Végzettséget végzettségre halmoztam, miközben teltek az évek, de valahogy mindig éreztem, hogy az ellentétes irányba tartok. Sodródtam. Így alakult, hogy egy kereskedelem-marketing középiskola után - ahol két szakmát is kaptam, okleveles gazdasági agrármérnök lettem, majd bezsebeltem egy mérlegképes könyvelői képesítést, mert a munkámhoz éppen az volt előírva. Friss diplomásként kerültem jelenlegi helyemre, ahol pénzügyi területen tevékenykedem, bár az első pillanattól úgy érzem, a munkám nem vár el tőlem annyit, amennyire képes lennék. Mégis kitartottam, mert akkoriban az országban a gazdasági helyzet egyre csak rosszabbodott, az emberek rettegtek hogy elveszítik munkájukat, sajnos nagyon sokan munkanélkülivé is váltak, aztán nem találtak mást, végül mindenük odalett..
Belőlem hiányzott az ambíció, az önbizalmam egyre kevesebb lett, gyakran éreztem hogy egyedül nem lennék képes semmire. Nem léptem akkor sem, amikor lehetett volna. Sokat keseregtem, pedig a mondás nagyon helytálló, mindenki a saját sorsának a kovácsa..Pár hete, mióta sok dolog kapcsán szemléletet váltottam, minden reggel így ébredek. Hogy soha nem késő, jelenleg pedig ebből a munkahelyből igyekszem kihozni a legtöbbet. És álmodozom..
Ami már bizonyos, a humán terület az, ami mindig is érdekelt. Kétség sem férhet ahhoz, hogy tőlem a pénzügy rettentő távol áll, és az is, hogy egész nap egyedül üljek egy irodában. Mostanra pedig már körvonalazódott, hogy pontosan mit is kezdenék magammal. Ahhoz viszont pénz kell, nem is kevés (úgyhogy emiatt egyelőre még csak álom), na meg energia, ami a mozgásnak és a gyógyulgatásomnak köszönhetően meglesz hamarosan. Addig pedig írogatok, gyűjtögetem a jegyzeteim, papírra vetem a gondolataimat, múltam, életem történéseit, hátha egyszer még jól jönnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése