Görcsös ragaszkodás

Az időjárásnak köszönhetően ez a nap elég nyomottá tesz. Ilyen alkalmakkor szoktam rágódni a fejemben kavargó gondolatokon. Azt már sokan tudják, ez az év nem úgy kezdődött számomra ahogy vártam. A tavalyi nehéz időszakok után azt reméltem hogy minden egyenesbe kerül és végre megnyugodhatok, kicsit stabilabb életet élhetek. Jó pár nehéz döntést kellett meghozni és úgy éreztem, nekem is kijár már a boldogság. Aztán történt pár esemény, ami borított mindent és még mindig nem érzem úgy hogy hátra dőlhetek a kanapémon, de remélhetőleg egyre kevesebb viharfelhő gyűlik körém. Pár hónapig azt gondoltam, hogy soha nem leszek képes megerőszakolni magam és olyanná válni amilyen valójában vagyok. Elmondhatom, hogy bár gyakran gyűlnek könnyek a szemembe, most már tudok hinni a saját boldogságomban. Ehhez persze nem ártott jó néhány fejmosás, tanács. Ezek nélkül a megerősítések nélkül valószínűleg még mindig otthon sajnálnám magam. :)Szerencsére nekem is vannak jóakaróim, akik kirángattak a nehéz helyzetekből, ha úgy alakult..

A héten egyik hímnemű barátommal beszélgettünk. Megerősített abban, hogy jó úton haladok magammal kapcsolatban, még ha az út nem is lesz rövid és akadálytalan, el fogok jutni a célig. Tisztában vagyok azzal, miért történtek így a dolgaim. A viselkedésemre, állapotomra egyértelműen a "családi okok miatt" jelzőt húztam rá, pedig már középiskolában megkaptam párszor, hogy amögé nem bújhatok, ne is próbáljam. Teljesen jogos. Felnőttem ahogy felnőttem, bár vannak nyomai, örülnöm kell hogy a körülmények ellenére nem kallódtam el, tanult, véleményem szerint elég értelmes és jószívű (és cseppet sem nagyképű:)) ember vált belőlem, amit talán szintén a zűrös múltnak köszönhetek. Nem feltétlenül csak sz.r dolgok kerekednek ki abból, ha a szüleink nem bánnak úgy velünk vagy egymással, ahogy azt egy egészséges család esetében látjuk. Mondom..lehetnék most hajléktalan, bűnöző, k...a, vagy alkoholista, minden, ami nagy százalékban ide juttatja a zűrős családi háttérrel rendelkező gyerkőcöket. Ezekhez képest szinte eltörpül az önbizalomhiányom, az érzékenységem, hirtelenségem és társaik. Azt kell hogy mondjam, a mai napig sokszor hátrányként élem meg ezen tulajdonságaim legtöbbjét, de akkor igyekszem arra gondolni, hogy hány, de hány emberre pedig ráférne ezekből egy kevés, akkor pedig már nem is olyan szörnyű kicsit másnak lenni. A lelkem az enyém, az is marad, ilyen amilyen.

Ami viszont nagymértékben hozzájárult a dolgok kedvezőtlen alakulásához az, hogy mindent görcsösen akartam. Úgy hittem, mivel kicsi koromtól elég sokszor fájt a lelkem, el kell érnem minél előbb mindazt, ami akkor nekem vagy szüleimnek nem sikerült tökéletesen. Mert hiányzik. Akár a házasságra, akár a gyerekvállalásra gondolok. Mindig is tudtam, engem az fog igazán boldoggá tenni, ha lesz egy saját családom, ahol mindazt az energiát és szeretetmennyiséget kiadhatom magamból, ami a hosszú hosszú évek alatt belém szorult. Be akartam bizonyítani magamnak, hogy képes vagyok harmóniát teremteni és egészséges gyerekeket nevelni, jó férjet találni. A múltam túlságosan családcentrikussá tett, nem érdekelt se munka se pénz, csak az OTTHON. Danival ezen az úton indultam el, mikor megismertem, tudtam hogy Ő az, akivel megvalósíthatom az álmaimat, csapot papot otthagytam és új életet kezdtünk egymással. Pont úgy gondolkozott ahogy én, időközben viszont rá kellett jönni, hogy az anyagiak nélkül hiába vannak a vágyak, nem megy semmi. Mikor megtette a lépést, bár belül tudtam hogy korai ez még,  kimondhatatlan boldogságot éreztem, már láttam magam előtt mindazt, amit terveztünk. Túlságosan sok energiát fordítottam a házasság kérdésére, tudtam hogy Ő mire vágyik és mégsem tágítottam az elképzeléseim mellől, mert folyton az járt a fejemben hogy most itt az idő, most végre más lesz, olyan mint a NAGY KÖNYVBEN, velem miért ne történhetne valami úgy ahogy ott meg van írva...ott lebegett lelki szemeim előtt mindaz, amire évek óta vártam. Egy szerető társ aki oltár elé visz, egy csodálatos apa és anya jelölt, akik majd megmutatják..

A görcsös akarással nem jutottam előbbre. SŐT..sokat veszítettem és minden nap ezért küzdök magamban, hogy ne adjam fel, mert nem késő semmi..A házassággal és a gyerekvállalással kapcsolatos terveim kudarcba fulladtak..és mindez azért, mert nem hagytam a dolgokat egy kicsit a saját medrükben sodródni, irányítani akartam a sorsom és belebuktam. Mert néha nem árt, ha rábízzuk magunkat az időre és várunk. Ha nem foglalkozunk jelentéktelennek tűnő problémákkal, ha nem AKARJUK mindenáron. Sokat tanultam és szeretnék még tanulni. Most hogy tudom mi miért történt, a betegség, a konfliktusok minden, nyugodtabb lettem és bár nem állítanám hogy ha másokra nézek, olykor nem jut eszembe a saját nyomorom, de már egyre kevesebbszer és egyre inkább elhiszem, hogy mindenkinek jár, hogy szép élete legyen, csak adni kell időt annak hogy kialakuljon.

Jó jó, tudom hogy 29 évesen nem vagyok a világ legöregebb embere és nem vagyok elkésve semmiről sem. Azért annak  örültem volna, ha korábban (jó pár évvel ezelőtt)  jutok el idáig és sok dolgot másként csinálhatnék. De a múlt a múlt, a jelen a jelen, csak ez számít. Na most abbahagyom, mert órákig tudnék elmélkedni még, azt hiszem a lényegen túl vagyok. :)

Lelkiekben már egészen másra készülök, délután két helységet ki szeretnék nagyon nagyon takarítani a lakásban. Jövő hétvégén Húsvét és már nincs sok időm rendet vágni. Most hogy már a fejemben megvolt, ideje máshol is kipróbálnom a módszert. :)