Burokban élek...és aki burokban él, még hisz a mesékben...

"A szerelem örök, emberfeletti és titokzatos erejével megszünteti a magányt, eloszlatja a távolságot két ember között, lebont mindenféle mesterséges választófalat, melyet társadalom, nevelés, vagyon, múlt, emlékek emeltek közénk. Mint aki életveszélyben körülnéz, és egy kezet keres, mely titkos szorítással üzeni, hogy van még részvét, van együttérzés, élnek még emberek valahol." (Márai Sándor)

Josefina

Nagyon szeretem Josyt. Hiányzik. A hétvégéken, mikor nálunk lehet, olyan nyugodtnak érzem magam. Nem foglalkozom annyit a hülye gondolataimmal, sok feladat adódik, amit el kell látni, hisz mégiscsak egy gyerekről van szó. Gyerek..jó páran néznek emiatt hülyének, mert így gondolom...

Kicsi korom óta imádom a kutyákat. Soha semmi és senki nem tudott eltántorítani tőlük. Nemrég viszont úgy alakult az életem, hogy nem tudtam/tudtunk állatot vállalni, bármennyire is szerettem volna. Már már beletörődtem, mikor Dani egy örökbefogadó napon meglátta Josefina kutyust. Szerelem volt első látásra, amit megértettem és nem éreztem féltékenységet sem. :)Próbáltuk fűzni anyukáját, hogy nála a kertben milyen jól érezné magát, természetesen számíthatna ránk, mi foglalkoznánk vele, de a másik kutyus miatt nem ment ebbe bele. Ez még rímel is..

Mi nem akartuk feladni, elkezdtük rágni magunkat, terveztünk, mit hogyan kellene, nem szerettük volna elveszíteni, annyira megszerettük. Mivel albérletünkben nem tarthatjuk, hétvégékre titokban elhozzuk és mindig nagyon szuper pillanatokat töltünk együtt. Mint egy kis család. Az  idő viszont fogy.. A kutyus növekszik és már egyre inkább érezzük hogy állandó gazdira van szüksége, mert félő, hogy bár hihetetlen okos alapból, ha nincs nevelve, könnyen buta kutyussá válna..

Másik albérletet keresünk, ahol lehetőleg van udvar. És nem túl drága. De ez nehéz..Kettő van kilátásban, bár haloványak az esélyek, mégis reménykedem. A másik, hogy kire hagyhatnánk, ha mondjuk egy-egy napra el kell mennünk és őt nem vihetjük!? (Így is mindenhová cipeljük ahová csak lehet.) Ahogy ismerem a környezetemet, nem nagyon számíthatnánk ebben senkire. Gondolják, ti vállaltátok, oldjátok meg. Nehéz ez..szemben úszunk az árral, de nem tudjuk elengedni a mancsait...Ez a bizonytalanság pedig senkinek sem jó. Csak tudnám miért hajtja mindenki, hogy a kutya az gond..majd meglátjátok mit vállaltok..Miért!?A gyerek az nem!?Éppúgy felelősség, bizonyos kötöttség és több feladat. Én nem félek ettől. Nem szabadna félni ettől. Nem szabadna így gondolni erre. Az miért nem jut senkinek az eszébe, hogy mennyi örömöt szerez nekünk, hogy milyen jól érezzük magunkat együtt, hogy már most mennyi fegyelmet és kitartást tanultunk tőle!?Nem számít az internet, nem a tévé előtt ülünk órákat..Ez lenne a gond?Hogy el kell vinni sétálni (vagy csak ki kell engedni a levegőre), enni kell neki adni, hogy esetleg gyakrabban kell takarítani a szőre miatt (ami nem mellésleg vetekszik az általam elhullatott hajmennyiséggel), hogy nagy ritkán igen, kell a család támogatása is..

Az biztos hogy lassan döntést kell hoznunk. Megint csak azt tudom írni, hogy majd a sors eldönti, biztos most is van valami terve. Mindig van. Nemsokára úgyis kiderül!

Ezisazis

Az elmúlt hetekben nem sokat foglalkoztam a blogommal, legalábbis ezzel nem.Az ihlet valahogy folyton elmaradt..Azt olvastam a szakirodalmakban, hogy a pajzsmirigy-alultermelt betegeknél előfordulhat az agyi és fizikai tompaság, fásultság..stb..Én most szeretném erre fogni a fáradékonyságom, a kommunikációs zavaraim. (A szavak amelyek kijöttek a számon, gyakran nem voltak szinkronban azzal, ahogy a fejemben megfogalmazódtak. Sebbesség tekintetében sem.:)) A legutóbbi eredményem szerint a TSH értékem háromszorosa lett a normálisnak, aminek nem örültem, mert évek óta próbálják belőni a megfelelő gyógyszeradagot..eddig sajna sikertelenül. 3 hét után  aztán végre bejutottam az új doktornő rendelésére (a régi babázik) és az következett amire számítottam, 75 mg-ról 100-ra váltottunk. Furcsa..de még örültem is ennek, mert ennek következményeképpen minden jó lehet. Arra hogy ez kiderüljön, még 90 napot várni kell. (az első gondolatom az volt e szám hallatán, hogy addigra már  jócskán vége lesz a nyárnak...)A lényeg hogy 90 napig nincs semmi más dolgom, csak kapkodni a bogyókat minden reggel. Semmi vérvétel, semmi idegtépő várakozás a rendelőben a sok izzadságszagú, türelmetlen és agresszív beteg társaságában.

Voltunk kerti partin Norbi barátunknál és menyasszonyánál, az új házukban. Felavattuk a kerti kemencét, isteni pizzát sütöttek benne. F.gép persze nem volt nálam, megért volna pár képet a monstrum. A házuk is szép, tágas kert és tágas konyha:). A két legfontosabb (számomra). Az apropó amiért összerántották a csapatot, augusztusi eskövőjük volt, megkaptuk a meghívót és elterveztük milyen jót fogunk mókázni:)Egy másik ilyen jellegű estén is részt vettünk Dani barátainál, szintén egy fiatal pár volt a vendéglátónk, ők meghívót ugyan nem adtak, de bejentették eljegyzésüket. Az ő nagy napjuk jövő nyárra várható.

Ezenkivül egy szép nyári délutánon, kedves fórumos ismerősöm - és zumbatársam - eskütételén pityeregtem a helyi házasságkötő teremben, annyira meghatóra sikeredett. Szépek voltak.

Ahogy csodálatos volt Judit barátnőm is - most már - férjecskéjével, akiknek esküvőjén az elmúlt hétvégén vettünk részt Komáromban. Annyira helyesek és annyira szerethetőek, hihetetlen jól sikerült az este. Kellemesen elköltött vacsi után hajnalig mulattunk, már világos volt mikor a szállásra érkeztünk. Másnap várt még ránk egy közös ebéd, ún. morzsaparti, ahol elpusztítottunk mindent, ami maradt és bár a fáradtságtól érdemi társalgást senki sem tudott folytatni senkivel, a társaság szuper  volt, boldoggá tett,  hogy találkozhattam végre szeretett barátaimmal. (Szabi és Moncsi) Ezúton is köszönjük Juditnak és Istinek, hogy részesei lehettünk életük egyik legcsodálatosabb eseményének.