Vadvízi hétvége 3. fejezet

Ez az utolsó bejegyzésem a csodás hétvégével kapcsolatban. Elnézést a csúszásért, de sok dolog foglalkoztatott mostanság, nem volt sok időm blogolni.

Vasárnap a program legizgalmasabb része, a canyoning következett. Annyit tudtunk róla, amit a neten olvastunk. A természet által kialakított vízi vidámpark, ahol csúszunk, mászunk, ugrálunk a jéghideg vízbe. A fene se gondolta hogy ez lesz az a program, ami próbára teszi a bátorságunkat.

"Beszéljen" helyettem egy videó, amit egy korábbi csapat készített ugyanitt. Annyival egészíteném ki,hogy a videón látott helyzeteket a vezetőnk elég sajátossá tette azzal hogy olyan dolgokat is megmutatott, amiket nem mindenki lát és olyan helyekről is csobbanhattunk, ahová józan ember már nem merészkedik fel:)Mi is kissé meg voltunk részegülve az adrenalintól azt hiszem, mert így visszagondolva nem tudom hogy csináltam..nem értem..Az utolsó 12 méteres ugrást pláne, azt már csak 5-en vállaltuk be a csapatból. Úgy remegtem mint a kocsonya..de a végén azért nagyon büszke voltam magamra.

A videó elején ők már beöltözve indultak a kiindulási ponthoz, mi ezt szakadó (jég)esőben, hidegben, fürdőruhában csináltuk, a cuccainkat a hátunkra kötve, hogy könnyebb legyen a mászás. Kegyetlenül fáztam. Igazi túlélőtúra volt.

Íme a videó:

A canyoning után elbúcsúztunk csapattársainktól, mindenki indult haza, mi még maradtunk 1 napot. A túravezetőnk délutánra egy jó kis kirándulást javasolt nekünk, szerencsére az idő még kegyes volt. Csodás helyeken jártunk, barlangokban ahol  a kutya se jár és olyan vízesést láttam, amit csak a filmekben..Romantikus, lenyűgöző..varázslatos.

Estére végül megérkezett a beígért eső..nem kis mennyiségben. Annyira el voltam fáradva, hogy vacsorázni is alig volt erőm. Pihentünk és élvezettel hallgattam ahogy kopog az eső a tetőablakon.. Hétfőre már nem terveztünk semmi konkrét dolgot, főleg nem esőben..Miután felébredtünk, összapakoltunk, reggeliztünk és készültünk kijelentkezni az apartmanból. A telefonom csörgött, az irodából telefonáltak a srácok, hogy azonnal mennünk kell, mert a sok esősől annyira durva lett a folyó, hogy nem hagyhatjuk ki az evezést..mégiscsak Dani szülinapja alkalmából vagyunk itt vagy mi...

Olyannyira fájt minden porcikám hogy én kapásból nemet mondtam, de megígértem, hogy bemegyünk és megbeszéljük. Az eső továbbra is megállás nélkül szakadt..

Az irodában aztán már nem volt pardon. Danit kész tények elé állították, mennie kell:)A hétvégi túravezetőnk Töki ragaszkodott hozzá, hogy elvigye egy "körre" a megáradt Soca-n. Csak úgy, ajándék gyanánt..

Összapakolták a cuccokat, én a fényképezőt és elindultunk azokra a szakaszokra ahol még lehetett evezni. Az előző napi menetek helyszínei teljesen járhatatlanok lettek, olyan sok csapadék hullott. (Mondanom sem kell, hogy nekik ilyenkor egy kánaán az egész:))

Dani és Töki "hajóra" pattantak, mi pedig olyan pontokra autóztunk Bencével, ahonnan tudjuk őket fotózni ahogy jönnek le. Még nézni is félelmetes volt. De azt hiszem, ezzel került fel az i-re a pont.

Belegondoltam, hogy hétvégéi csapattársaink ettől tutira padlót fogtak volna. Ugyanis szuper volt a hétvégi, igazi bolondozás evezés közben és legalább kipróbálhattuk milyen ha magunk vagyunk a folyón, de az igazi rafting ez az alkalom volt. Dani arcán láttam mennyire odavan. Keményen "dolgozott" Töki mellett.

Elmondhatatlan élményekkel indultunk útnak. Sok örömteli pillanatban volt részünk, sok bátorságot és sok önbizalmat szereztünk. Sok kedvességet kaptunk, sok figyelmet.

Ódákat tudnék zengeni Bovecről és környékéről, a cégről, a túravezetőkről és a folyóról.

Biztos vagyok abban, hogy ide még visszatérünk. Mindenkinek ajánlom, aki szeretne egy kicsit felülkerekedni a saját korlátain. Nekem sikerült..

További képek az alábbi linken:)

https://picasaweb.google.com/109587199736830608285/Szlovenia2011091619?authkey=Gv1sRgCJnjsp6Sq4PfYA#



Vadvízi hétvége 2. fejezet

Szeptember 16-án végre elérkezett az indulás napja.Egész délelőtt tiszta lázban voltam, még a fontos papírokat is majdnem az irodában felejtettem. 1 órakor keltünk útra, belőttük a GPS-t és suhantunk az országúton. Viszonylag könnyű utunk volt, forgalom szinte semmi, egy-két útjavítás okozott kellemetlen pillanatokat, de egyáltalán nem volt vészes. Hamar elérkeztünk Tarvisio városáig, ahonnan már csak kb. 40 km-t kellett megtennünk, hegynek felfelé..na ez volt az utunk legizgalmasabb pillanata. Éles kanyarok, egyik oldalon a sziklafal, másikon a szakadék..kapaszkodtam, ahogy csak bírtam, mintha ezzel egyenesbe tudnám tartani a kocsit:)Azt gondoltuk, hogy a GPS hozott minket a NEM ajánlott útvonalra, de amint odaértünk, felvilágosítottak minket, hogy a helyes irányból érkeztünk, ugyanis a második lehetőség 50 hajtűkanyart kínált volna..Na, nekem ez is épp elég volt, pedig hogy megbeszéltük hogy erre vissza tuti nem jövünk. :)Annyit sikerült levennem, hogy gyönyörű helyen vagyunk, de az igazat megvallva legtöbször inkább csukva volt a szemem. Nagynehezen megtaláltuk a szállásunkat, igazi kellemes meglepetés volt ez az apartman.Színes, vidám, belül minden fa, kilátás pazar, konyha felszerelt..semmi okunk nem lett volna a panaszra. Hamar felfrissítettük magunkat és irány a kisváros. Első utunk a Hungaroraft kinti irodájához vezetett, ahol Bence kedvesen elmagyarázta, mi hogy fog történni a hétvége folyamán. Körbesétáltunk az 1600 fős városkában majd nyugovóra tértünk hogy másnap frissen csapjunk a lecsóba.

Reggel két hatalmas pakkot raktam össze, úgy készülve hogy a délelőtti és délutáni evezés között nem jövünk vissza a szállásra. 9-kor a kis csapat ott toporgott az iroda előtt. Mindenki magyar volt. A túravezetők már akkor nagyon szimpatikusak voltak, nagyon közvetlen módon kommunikáltak velünk. Kiosztották a ruhákat, emiatt izgultam is picit, mert az én magasságomat (180) és vékonyságomat ezeknek a ruhákak a tervezésénél láthatóan nem vették figyelembe. :)

Valami azért akadt, de a rózsaszín kalapom vitte a prímet. Az átöltözés már a folyóparton történt, fura érzés volt először megpillantani a csodálatosan kristálytiszta vizet. Elárasztott a nyugalom!

Mire felöltöztünk, szinte el is volt döntve, hogy mi ketten az egyik túravezetővel karöltve egy 3 személyes raftban fogjuk tölteni a délelőttöt. Nem tudtam hogy ennek örülni kell vagy sem..mire Töki (No.1 túravezető) halkan odasúgta, "nem fogjátok megbánni"...na innentől aztán alig vártam hogy vízre szállhassunk. :)

Volt egy kis bohóckodás a folyóban, belefeküdtünk hogy szokjuk a hőmérsékletet (4-6 fok), fröcsköltünk, hülyültünk. Az oktatás után pedig elindult a kis csapat. Nagy raftok elöl, két pici hátul. A nap hétágra sütött, a folyó alacsony vízállása tetszett a túratársaknak, így nem volt annyira félelmetes..Féltünk hogy emiatt izgi sem lesz, de a kis raft úgy lekötött bennünket, hogy hamarosan ilyesmi eszünkbe sem jutott. "Keményen" kellett melózni, főleg a két fiúnak mögöttem, én azért közben gyönyörködtem is a tájban. :)

Olykor megálltunk ugrálni a sziklákról, újabb ökörködések, mindig tudták mikor van szükségünk egy kis vagánykodásra. :)

A délelőtt jókedvvel telt, nem fáztam egy kicsit sem, talán egyszer, a 6 méteres szikla tetején, bár az lehetett az izgalomtól is. :)Felmásztunk, ugrottunk..a hétvége első adrenalinbombája ezzel meg is lett.

 Épp annyi időnk maradt hogy együnk pár falatot, már indult is a délutáni menet. Kevesebben lettünk, mert a csoport egyik fele (céges) egy másik programra tartott, ők vasárnap reggel indultak is haza, így a délutáni evezésen már egész családias volt a légkör. Két nagy raftnyi ember és hááát...mi ketten a picivel..:)Két túravezető kísért minket akkor, Töki pedig jelezte hogy szeretné ha Dani és én mennénk külön a pici "ladikban"..upppsz..na erre nem számítottunk...Danit kiokosította a kormányzás rejtelmeiből, láttam szegény eléggé megilletődött..Azért nem semmi feladatot kapott/kaptunk..

Az első szakasz elég nehézre sikeredett, mindenfelé ment a hajó, csak arra nem amerre kellett volna. :)A két nagy raft elöl, persze bevártak minket ha nagyon elmaradtunk. Márpedig sokszor elmaradtunk:)Szenvedtünk, minden erőmet latba vetve eveztem, szerintem még azon felül is nyomtam..Egy zuhogón fenn is akadtunk, persze a nagy raftok már jóval előttünk legördültek rajta..Mi sziklára csúsztunk és egy jó 10 percet szenvedtünk mire lejutottunk onnan..A sodrás erős volt, kapaszkodtam a lapátomba, nehogy elvigye a víz...Mint utóbb kiderült..Töki a távolból kuncogott rajtunk a többiekkel együtt, mit bénázunk, esze ágában sem volt vissza jönni értünk..Gondolta úgyis megoldjuk:D

Na hát ha már ennyi önállóságot kaptunk, minden módszert bevetettünk hogy lejussunk onnan, ami nagy erőfeszítések árán sikerült is. (A délutáni akcióról sajnos felvételek nem készültek)

A többiektől végtelenül kedves volt az a bátorítás amit kaptunk, a sok-sok dícséret, örültem hogy ilyen emberek közelében lehettem.

Az utolsó egy-két km-t a vízen lebegve tettük meg, mindenki beleugrott és a mentőmellény segítségével úgy sodródtunk le a végállomáshoz.

Este grillvacsorára láttak minket vendégül, ott már érezhetően fáradt volt a társaság. Jót ettünk, dumcsiztunk és mentünk a szállásra lepihenni.

Vasárnapra aztán jött az előre jelzett rossz idő..Borús ég, eső.. Kellemes fáradtság ült rajtam a reggelinél, azon tanakodtam,  hogy a canyoning mitől lesz majd számunkra felejthetetlen, hogyan múlhatná felül a raftingot..főleg ilyen időben..Most már tudom.:P

Folyt.köv..