Ez az utolsó bejegyzésem a csodás hétvégével kapcsolatban. Elnézést a csúszásért, de sok dolog foglalkoztatott mostanság, nem volt sok időm blogolni.
Vasárnap a program legizgalmasabb része, a canyoning következett. Annyit tudtunk róla, amit a neten olvastunk. A természet által kialakított vízi vidámpark, ahol csúszunk, mászunk, ugrálunk a jéghideg vízbe. A fene se gondolta hogy ez lesz az a program, ami próbára teszi a bátorságunkat.
"Beszéljen" helyettem egy videó, amit egy korábbi csapat készített ugyanitt. Annyival egészíteném ki,hogy a videón látott helyzeteket a vezetőnk elég sajátossá tette azzal hogy olyan dolgokat is megmutatott, amiket nem mindenki lát és olyan helyekről is csobbanhattunk, ahová józan ember már nem merészkedik fel:)Mi is kissé meg voltunk részegülve az adrenalintól azt hiszem, mert így visszagondolva nem tudom hogy csináltam..nem értem..Az utolsó 12 méteres ugrást pláne, azt már csak 5-en vállaltuk be a csapatból. Úgy remegtem mint a kocsonya..de a végén azért nagyon büszke voltam magamra.
A videó elején ők már beöltözve indultak a kiindulási ponthoz, mi ezt szakadó (jég)esőben, hidegben, fürdőruhában csináltuk, a cuccainkat a hátunkra kötve, hogy könnyebb legyen a mászás. Kegyetlenül fáztam. Igazi túlélőtúra volt.
Íme a videó:
A canyoning után elbúcsúztunk csapattársainktól, mindenki indult haza, mi még maradtunk 1 napot. A túravezetőnk délutánra egy jó kis kirándulást javasolt nekünk, szerencsére az idő még kegyes volt. Csodás helyeken jártunk, barlangokban ahol a kutya se jár és olyan vízesést láttam, amit csak a filmekben..Romantikus, lenyűgöző..varázslatos.
Estére végül megérkezett a beígért eső..nem kis mennyiségben. Annyira el voltam fáradva, hogy vacsorázni is alig volt erőm. Pihentünk és élvezettel hallgattam ahogy kopog az eső a tetőablakon.. Hétfőre már nem terveztünk semmi konkrét dolgot, főleg nem esőben..Miután felébredtünk, összapakoltunk, reggeliztünk és készültünk kijelentkezni az apartmanból. A telefonom csörgött, az irodából telefonáltak a srácok, hogy azonnal mennünk kell, mert a sok esősől annyira durva lett a folyó, hogy nem hagyhatjuk ki az evezést..mégiscsak Dani szülinapja alkalmából vagyunk itt vagy mi...
Olyannyira fájt minden porcikám hogy én kapásból nemet mondtam, de megígértem, hogy bemegyünk és megbeszéljük. Az eső továbbra is megállás nélkül szakadt..
Az irodában aztán már nem volt pardon. Danit kész tények elé állították, mennie kell:)A hétvégi túravezetőnk Töki ragaszkodott hozzá, hogy elvigye egy "körre" a megáradt Soca-n. Csak úgy, ajándék gyanánt..
Összapakolták a cuccokat, én a fényképezőt és elindultunk azokra a szakaszokra ahol még lehetett evezni. Az előző napi menetek helyszínei teljesen járhatatlanok lettek, olyan sok csapadék hullott. (Mondanom sem kell, hogy nekik ilyenkor egy kánaán az egész:))
Dani és Töki "hajóra" pattantak, mi pedig olyan pontokra autóztunk Bencével, ahonnan tudjuk őket fotózni ahogy jönnek le. Még nézni is félelmetes volt. De azt hiszem, ezzel került fel az i-re a pont.
Belegondoltam, hogy hétvégéi csapattársaink ettől tutira padlót fogtak volna. Ugyanis szuper volt a hétvégi, igazi bolondozás evezés közben és legalább kipróbálhattuk milyen ha magunk vagyunk a folyón, de az igazi rafting ez az alkalom volt. Dani arcán láttam mennyire odavan. Keményen "dolgozott" Töki mellett.
Elmondhatatlan élményekkel indultunk útnak. Sok örömteli pillanatban volt részünk, sok bátorságot és sok önbizalmat szereztünk. Sok kedvességet kaptunk, sok figyelmet.
Ódákat tudnék zengeni Bovecről és környékéről, a cégről, a túravezetőkről és a folyóról.
Biztos vagyok abban, hogy ide még visszatérünk. Mindenkinek ajánlom, aki szeretne egy kicsit felülkerekedni a saját korlátain. Nekem sikerült..
További képek az alábbi linken:)
https://picasaweb.google.com/109587199736830608285/Szlovenia2011091619?authkey=Gv1sRgCJnjsp6Sq4PfYA#
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése