Vénuszlakók kontra Marslakók

3 napja nem tudok rendesen aludni, tiöbbször felébredek az este/éjjel folyamán. A szomszéd kutyája igaz hogy egy tündér, de oltárira fel tud bosszantani, amikor ugyanabban az időben rákezd és megállás nélkül ugatja a semmit.

Többnyire a nyugtalan éjszakáim miatt nem érzem magam kipihentnek. Mire hazaérek egy csomó egyéb feladat akad, ami miatt nem tehetem meg hogy ledőlök egy délutáni szunyára, egyszerűen sajnálom rá az időt, hiszen olyan gyorsan este lesz amúgy is. Persze este amint kényelembe helyezem magam a kanapén és lazíthatnék végre, 10 perc után azon kapom magam, hogy leragadnak a szemeim. Nincs energiám egy filmre, egy jó kis masszírozásra, semmire. Hányszor elképzelem, hogy majd németezem,  kártyázunk (megtanulok pókerezni), a sakkot is kipróbálnám. Lelkiismeretfurdalás gyötör attól ha idő előtt kidőlök, mert ilyenkor tudnánk egymással is foglalkozni főleg. Azt sem akarom hogy az értékes pillanatok helyett megállás nélkül a tévét bámuljuk és a kutyuson kivül semmi mással ne foglalkozzunk.

Mindenkinek vannak elvárásai, de ezeket az elvárásokat akkor tudjuk maximális odaadással teljesíteni, ha megkapjuk hozzá a lelki alapokat.Legalábbis mi nők ilyenek vagyunk.(Tudom fordítva: akkor tudnak lelki alapot szolgáltatni, ha mi nagyon odaadóak vagyunk:))  Nem általánosítok mégsem, mert tudok olyan nőkről is, akik érzelmileg elég minimálisat kapnak párkapcsolatukban, mégis ott tudnak lenni ahol kell, bizonyos helyzetekben. Sokszor azt hiszem, a pasik ezekkel a nőkkel járnak(járnának) a legjobban, mert szinte nulla energia ráfordítással magukhoz tudják láncolni őket és "használni" értékeiket. Csúnya szó, de azt gondolom ez a találó ebben az esetben. Nem szeretnék feministának tűnni, tisztelem és becsülöm én a férfiakat, szeretem is őket, elismerem, hogy nélkülük sosem lenne semmi egész. Viszont tény, hogy a legtöbb dologba, főként párkapcsolataikba szeretnek csupán annyi energiát fektetni, amennyit feltétlenül muszáj. Ez nem akkora probléma, csak az olyan "lelkis" csajok mint én, ezt olykor nehezen viselik. Talán ezért nem voltam eddig túl szerencsés a kapcsolataimmal, mert több dolgot vártam el, mint amennyit teljesíteni képesek. (Nem alábecsülésképpen írtam!!)Most megint általánosítottam, holott tudom, nem mindenki ilyen. Szerencsém van ismerni ellenpéldákat is erre, na meg hát személyes tapasztalatom is van benne D személyében, akitől olyan dolgokat kaptam megismerkedésünk folyamán, ami addig teljesen ismeretlen volt számomra..igaz egy ideje kicsit alacsonyabb lángon ég(ünk), attól függetlenül hihetetlen jó embernek tartom!

Akkoriban, fel sem merült bennem, hogy hamarosan ő is becsatlakozik azoknak a férfiaknak a sorába, akik elfelejtik az évfordulókat, megszűnik minden kreativitásuk amikor a szerelmükről van szó, az apróságokról nem is beszélve..mindaz amiről fentebb írtam, eltűnnek az energiák..

És hogy miért van ez így!?Egyetlen magyarázat jut eszembe:

Amikor van otthon süti, nem kell, nem kívánjuk az édeset. Pár nap után a szemetesben köt ki, vagy elosztogatjuk erre-arra. Na de ha nincs!!Ölni tudnánk egy falatért!Lelki szemeink előtt lebegnek azok a finom falatok, amiket kidobtunk és nem nyomtunk le a pociba. Megfogadjuk, többet ilyen hülyék nem leszünk és mégis rendre elkövetjük ezt a hibát. Valahogy így működik ez a férfiak terén is. Amikor azt láttam hogy valaki a kelleténél jobban akart szeretni engem,  fene se tudja miért, de beijedtem és eltaszítottam magamtól. Ahelyett hogy értékeltem volna, teherként éltem meg. Aztán amikor a "kukába" került, elkezdtem sóvárogni..és sóvárgok azóta is..Hát ilyenek vagyunk..ilyen vagyok én..Idióta..:)

A Nők és férfiak c. bejegyzésemben volt szó arról, hogy a nők biztonságra vágynak, szükségük van a szerető társ támogatására, támaszára, jelenlétére még akkor is, ha egyedül is képesek megoldani az adott helyzetet. Kell hogy ők legyenek azok, akikről gondoskodni kell (még úgyis ha sok emancipált nő hülyeségnek tartja) nem véletlenül hívja a tárdadalom a "gyengébbik" nemnek őket. Eközben egy férfi számára teljesen természetes az egyedül boldogulás, az "én" központúság. Tiszteletben kell ezt tartani. A baj ott kezdődik, amikor a pasi megpróbálja a nőre ráerőltetni, hogy legyen önálló, boldoguljon tőle függetlenül is, mert "egyedül is meg kell találnia önmagát".Nem mintha képtelennek érezném magam erre, egyszerűen csak a "régi" értékeket képviselem és fogom is, ha tetszik ha nem. Ha megszűnik a biztonság érzése, a nő meginog és magányossá válik. Amilyennek én is mostanában a kelleténél kicsit gyakrabban éreztem magam. Ha ez megváltozna, teljesen más szemmel látnám a világot. Amikor egy férfi megöleli a párját vagy megfogja a kezét az utcán, a koncerten vagy bárhol, számomra azt sugallja hogy védi, oltalmazza őt. Ha pedig úgy állnak vagy mennek egymás mellett mint két tök, arra következtetek hogy a szerepek kissé elmozdultak..

Vannak férfiak, akik az erős, önálló független nőket kedvelik..főleg most hogy átfordult a világ és sok esetben már a nők "tartják" el őket. Sosem szeretnék ilyenné válni.

Ezúton szeretném megköszönni a bíztató szavakat amiket a blogom kapcsán és amúgy kapok, jó tudni hogy ennyi szerető ember vesz körül. Nekik, Nektek köszönhetem, hogy még mindig igazi nőnek érezhetem magam, jó embernek, eviláginak, nem valami eltévedt utazónak:)Mert tudom, ha "rossz" lennék, nem volnának ilyen emberek a közelemben, mint amilyenek TI is vagytok!!Örök hálám...