Vadvízi hétvége 2. fejezet

Szeptember 16-án végre elérkezett az indulás napja.Egész délelőtt tiszta lázban voltam, még a fontos papírokat is majdnem az irodában felejtettem. 1 órakor keltünk útra, belőttük a GPS-t és suhantunk az országúton. Viszonylag könnyű utunk volt, forgalom szinte semmi, egy-két útjavítás okozott kellemetlen pillanatokat, de egyáltalán nem volt vészes. Hamar elérkeztünk Tarvisio városáig, ahonnan már csak kb. 40 km-t kellett megtennünk, hegynek felfelé..na ez volt az utunk legizgalmasabb pillanata. Éles kanyarok, egyik oldalon a sziklafal, másikon a szakadék..kapaszkodtam, ahogy csak bírtam, mintha ezzel egyenesbe tudnám tartani a kocsit:)Azt gondoltuk, hogy a GPS hozott minket a NEM ajánlott útvonalra, de amint odaértünk, felvilágosítottak minket, hogy a helyes irányból érkeztünk, ugyanis a második lehetőség 50 hajtűkanyart kínált volna..Na, nekem ez is épp elég volt, pedig hogy megbeszéltük hogy erre vissza tuti nem jövünk. :)Annyit sikerült levennem, hogy gyönyörű helyen vagyunk, de az igazat megvallva legtöbször inkább csukva volt a szemem. Nagynehezen megtaláltuk a szállásunkat, igazi kellemes meglepetés volt ez az apartman.Színes, vidám, belül minden fa, kilátás pazar, konyha felszerelt..semmi okunk nem lett volna a panaszra. Hamar felfrissítettük magunkat és irány a kisváros. Első utunk a Hungaroraft kinti irodájához vezetett, ahol Bence kedvesen elmagyarázta, mi hogy fog történni a hétvége folyamán. Körbesétáltunk az 1600 fős városkában majd nyugovóra tértünk hogy másnap frissen csapjunk a lecsóba.

Reggel két hatalmas pakkot raktam össze, úgy készülve hogy a délelőtti és délutáni evezés között nem jövünk vissza a szállásra. 9-kor a kis csapat ott toporgott az iroda előtt. Mindenki magyar volt. A túravezetők már akkor nagyon szimpatikusak voltak, nagyon közvetlen módon kommunikáltak velünk. Kiosztották a ruhákat, emiatt izgultam is picit, mert az én magasságomat (180) és vékonyságomat ezeknek a ruhákak a tervezésénél láthatóan nem vették figyelembe. :)

Valami azért akadt, de a rózsaszín kalapom vitte a prímet. Az átöltözés már a folyóparton történt, fura érzés volt először megpillantani a csodálatosan kristálytiszta vizet. Elárasztott a nyugalom!

Mire felöltöztünk, szinte el is volt döntve, hogy mi ketten az egyik túravezetővel karöltve egy 3 személyes raftban fogjuk tölteni a délelőttöt. Nem tudtam hogy ennek örülni kell vagy sem..mire Töki (No.1 túravezető) halkan odasúgta, "nem fogjátok megbánni"...na innentől aztán alig vártam hogy vízre szállhassunk. :)

Volt egy kis bohóckodás a folyóban, belefeküdtünk hogy szokjuk a hőmérsékletet (4-6 fok), fröcsköltünk, hülyültünk. Az oktatás után pedig elindult a kis csapat. Nagy raftok elöl, két pici hátul. A nap hétágra sütött, a folyó alacsony vízállása tetszett a túratársaknak, így nem volt annyira félelmetes..Féltünk hogy emiatt izgi sem lesz, de a kis raft úgy lekötött bennünket, hogy hamarosan ilyesmi eszünkbe sem jutott. "Keményen" kellett melózni, főleg a két fiúnak mögöttem, én azért közben gyönyörködtem is a tájban. :)

Olykor megálltunk ugrálni a sziklákról, újabb ökörködések, mindig tudták mikor van szükségünk egy kis vagánykodásra. :)

A délelőtt jókedvvel telt, nem fáztam egy kicsit sem, talán egyszer, a 6 méteres szikla tetején, bár az lehetett az izgalomtól is. :)Felmásztunk, ugrottunk..a hétvége első adrenalinbombája ezzel meg is lett.

 Épp annyi időnk maradt hogy együnk pár falatot, már indult is a délutáni menet. Kevesebben lettünk, mert a csoport egyik fele (céges) egy másik programra tartott, ők vasárnap reggel indultak is haza, így a délutáni evezésen már egész családias volt a légkör. Két nagy raftnyi ember és hááát...mi ketten a picivel..:)Két túravezető kísért minket akkor, Töki pedig jelezte hogy szeretné ha Dani és én mennénk külön a pici "ladikban"..upppsz..na erre nem számítottunk...Danit kiokosította a kormányzás rejtelmeiből, láttam szegény eléggé megilletődött..Azért nem semmi feladatot kapott/kaptunk..

Az első szakasz elég nehézre sikeredett, mindenfelé ment a hajó, csak arra nem amerre kellett volna. :)A két nagy raft elöl, persze bevártak minket ha nagyon elmaradtunk. Márpedig sokszor elmaradtunk:)Szenvedtünk, minden erőmet latba vetve eveztem, szerintem még azon felül is nyomtam..Egy zuhogón fenn is akadtunk, persze a nagy raftok már jóval előttünk legördültek rajta..Mi sziklára csúsztunk és egy jó 10 percet szenvedtünk mire lejutottunk onnan..A sodrás erős volt, kapaszkodtam a lapátomba, nehogy elvigye a víz...Mint utóbb kiderült..Töki a távolból kuncogott rajtunk a többiekkel együtt, mit bénázunk, esze ágában sem volt vissza jönni értünk..Gondolta úgyis megoldjuk:D

Na hát ha már ennyi önállóságot kaptunk, minden módszert bevetettünk hogy lejussunk onnan, ami nagy erőfeszítések árán sikerült is. (A délutáni akcióról sajnos felvételek nem készültek)

A többiektől végtelenül kedves volt az a bátorítás amit kaptunk, a sok-sok dícséret, örültem hogy ilyen emberek közelében lehettem.

Az utolsó egy-két km-t a vízen lebegve tettük meg, mindenki beleugrott és a mentőmellény segítségével úgy sodródtunk le a végállomáshoz.

Este grillvacsorára láttak minket vendégül, ott már érezhetően fáradt volt a társaság. Jót ettünk, dumcsiztunk és mentünk a szállásra lepihenni.

Vasárnapra aztán jött az előre jelzett rossz idő..Borús ég, eső.. Kellemes fáradtság ült rajtam a reggelinél, azon tanakodtam,  hogy a canyoning mitől lesz majd számunkra felejthetetlen, hogyan múlhatná felül a raftingot..főleg ilyen időben..Most már tudom.:P

Folyt.köv..