Hogyan éljük túl..

1. lépés:

                                                                         

                                                                         
2. lépés

Na, azért ez utóbbitól nem kell tartanom..de akkor sem hinném hogy szerencsés ennyi csokoládét zabálnom. Mostanában ezt kívánom reggelire, vacsorára és ebédre is általában az édes ételek felé nyúlok. Van hogy azon kapom magam, hogy már egy hete nem ettem rendes kaját, ilyenkor általában összedobok egy mascarponés mákos gubát spenótot. A tudatomnak jót tesz..

A hangulatom ingadozó, sokat jelent hogy Ausztriában dolgozhatok.Hatalmas ajándék volt ez  nekem a születésnapomra. (Akkor jött a hír hogy felvettek)

Mióta elment, ritkán adok lehetőséget magamnak az egyedüllétre, mert olyankor elöntenek az érzelmek. Viszont ez a túlpörgés sem feltétlenül szerencsés. 4-5 órákat alszom és mindent kitalálok, csak mehessek. Sok teendő akad a lakással, hamarosan teljesen kiürül. Van amit már pótoltam, minden nap van egy-egy újabb saját szerzeményem..amire büszke vagyok. De hol van még a vége..

Sokan állnak mellettem, nem hagynak unatkozni. Szerencsés vagyok hogy ilyen barátaim vannak. 

folyt.köv.

Ágy..ami üres

Hi-hi...van új ágyam!Vasárnap össze is szerelik a fiúk. 3 éve nem aludtam igazi ágyban, mindig vágytam rá és most valóra váltottam magamnak. A hely egyre szűkösebb, mert a bútorokat még nem vitte el, nekem viszont már gondoskodnom kell utánpótlásról, ha hirtelen úgy alakulna...hogy eltűnik minden a lakásból. Egyelőre minden dobozokban, fogalmam sincs, melyik bútordarabot melyik oldaláról közelítsem meg, úgyhogy inkább hozzájuk sem nyúlok. :)

Olyan vagyok mint egy hullámvasút, egyik pillanatban bizakodó, a következőben pedig reményvesztett. Próbálom egész nap a pozitív gondolatokra hangolni az agyam, több-kevesebb sikerrel.A vendégek és a kollégák nagyon kedvesek velem (mintha megéreznék hogy egy kis léleksimire van szükségem), aminek köszönhetően jó hangulatban és gyorsan telik a nap.  Amikor körülvesznek  munkatársak vagy barátok, erősnek érzem magam, mint egy bivaly, de amint magam leszek, már csorognak is a könnyeim. Persze gyászolni KELL. Mindent. Meg kell ezt (is) élni, hogy aztán mikor kellően kiürült belőlünk a fájdalom, tiszta pakkal mehessünk tovább az úton.

Azt gondolom, a neheze majd csak ezután jön. Még vár ránk pár (kényszer) találkozás és hát a költözés. Majd mikor a valóban üres lakásba érek haza..na, az lesz az igazi küzdelem. Sokat pakolászom, gyűlnek a dobozok. Minden dobozban van valami, amit meg tudok szagolni. Imádtam szaglászni. Szerettem a bőre illatát. Minden este amikor elfordult, közel hajoltam hogy érezzem.Most is érzem, pont annyira van tele az orrom vele, mint parfümválogatás után a drogériában. Talán segít ha majd nem lesz mit szagiznom. Mert így olyan mintha itt lenne, mintha csak elutazott volna munkaügyben vagy az edzőterembe, vagy a boltba valami finomságért. Próbálok tudomást sem venni arról, hogy üresek a fiókok, hogy mindent elvitt amit egy fordulóval lehet.

Annyi mindent ki szeretnék adni, annyi gondolat kívánkozik ki belőlem újra és újra kérdések hada sorakozik a fejemben. Csak fáradt vagyok kicsit. Az orbáncfű tea is nagy hatással van rám:)Ő és én jó barátok lettünk mostanság, de még mindig jobb mintha egy üveg borról mondanám ugyanezt:))

Érdekes, mikor az ember a napi cselekedeteiben teljesen öntudatlan. Mikor nem fekszel bele a jó nagy matrac közepébe, ahol jókat lehetne nyújtózni, hanem inkább továbbra is kuporogsz az egyik - már jól bevált - oldalon. Mikor a törülközőt nem az üres fürdőajtóra teszed száradni fürdés után (ahol eddig az övé száradt) hanem elsétálsz vele a szobáig, ahol már van egy, de nem számít. Mikor evés közben nem a felszabadult, jobb pozícióban elhelyezett székre ülsz le enni (ahol ő ült), ahonnan tök jól látod a tévét, hanem inkább nyújtogatod a nyakad hátrafelé továbbra is. Jó lenne tudatosabbnak lenni. No nem kifejezetten ezekre az aprócska dolgokra gondoltam...

Tegnap jól aludtam. Csak egyszer ébredtem fel, hülyeségeket álmodtam. Kb. a tuti gimi egyik epizódja játszódott le főszerepben velem:)

Josy már nem keresi.Eleinte minden este ment egy-két kört és benézett az utolsó ajtó mögé is. Most már csak a labdáját keresi. Kíváncsi lennék, nekik mennyi idő kell...És mi lesz ha újra találkoznak!?Szegény bucika..

Na pussz mára.

Elment..

Holnap lesz egy hete, hogy utoljára láttam. Csak állt a radiátornak támaszkodva és kereste a szavakat..de azok nem jöttek. Most sem. Ez mindig hiányzott. Tudni, hallani, érezni mindazt, ami a lelkében és fejében van. Már két éve hogy nem engedett magához közel, azóta nem is ismerem. 

Még mindig próbálom magam meggyőzni, hogy megtettem mindent kettőnkért. Azért hogy működjön újra. Nehéz a szívem, mert sok érzelem szorult belé.  Sosem gondoltam, hogy lesz olyan pillanat az életemben, amikor nem élhetek azzal, akit tiszta szívemből szeretek. Bár én is tudom hogy ennek véget kellett venni. Az örökös harcokba mindketten elfáradtunk és bármennyire is megszakadok most, nem folytathattuk ezt már tovább. 

Megőrjít a csend. Hulla fáradtan dőlök az ágyba, mégsem tudok elaludni, csak nyomaszt ez az átkozottul bénító csend. Nézek magam elé és kétpercenként kérdezgetem, mi lesz ezután?Elbambulok, álmodozom és olykor még mindig elhiszem, hogy egyszer ráébred, semmi nem ér annyit, mint az, ami kettőnk között volt valamikor. Josy horkolása ránt vissza a valóságba, ő az egyetlen igazi társam most. Az egyetlen, akire ha ránézek, nem bánt hogy sokszor őt és az emlékeinket látom benne. Mert erőt ad, erőt hogy talpra álljak és elhiggyem, képes vagyok rá.Egyedül, mert nem jön már vissza. Már réges-rég megkönnyebbülten, hátradőlve veti bele magát a szingli-létbe, én pedig próbálom ilyenkor elűzni a gyerekes gondolataimat, melyek szerint vajon hányan vetnek majd rá szemet!?Az én pasimra, aki már nem az enyém. 

Közhelyek nélkül...nem telik el perc hogy ne gondolnék Rá.. Élesen látom magam előtt minden mozdulatát. 

Aludnom kell. 

Jó éjt!(Szép álmokat)

Támaszom

Időközönként visszatalálok..talán mert az egyetlen mentsváram a nehéz helyzetekben, ha írhatok. Az írás segít igazán kifejezni mindazt, ami zajlik bennem. Az írás megmarad, így akár visszapillanthatok a múltba és vonhatok le mindenféle következtetéseket. Láthatom mennyit fejlődtem, vagy akár azt, hogy mennyit nem. Az írás egy mérleg. Segít a döntésekben és esetenként segít levonni egy döntés következményeit.

Az írás a legjobb barátom..