Közeledik..

Belevágok a közepébe.:)A kedvem hullámzó, ahogy a napjaim is. A házban a helyzetünk még mindig bizonytalan. Fogalmunk sincs, hogy működik majd az új felállás, amit most érzékelünk, az a káosz és érthetetlenség.

Nemsokára Karácsony és én ezzel próbálom melegíteni a lelkem. Imádom a készülődést, a diszítést, a sütést, most viszem haza a mézeskalács recepteket. Az elmúlt hetekben sokat betegeskedtem, elkaptam a náthát kétszer, torokgyulladást, a köhögésem még mindig nem szűnt meg 100%-osan..a jógától a derekam bedurrant, hiába..ennyit tesz a másfél év kihagyás..

Sokat barátoztunk az elmúlt időszakban, igyekeztünk mindenkire szakítani időt, akire csak lehetett, de még így is maradt hiányérzetem.:(Sajnos nincs nyugtunk és még ha én magam rá is érnék kicsit többször, a technikai feltételei húzzák keresztbe. Nem szívesen ülök autóba egyedül, nem szívesen csatangolok csepergő ónos esőben és nem szívesen hagyom Josyt magára, épp elég neki napközben egyedül kint kuporogni. (Lassan talán elkészül a házikója)Na és olykor persze benne van a kimerültségem, ami szintén hamar el tud uralkodni rajtam, egy-egy itt töltött nap után. A kimerültség természetesen nem fizikai, a gondolataim húznak le nullára.

Aztán valahogy mindig erőre kapok és érzem az elszántságom, annyira erős a boldogság utáni vágyam, hogy nem tudom feladni. :)Na és hát akaratos is vagyok kissé..nem vitás. Most jól jön ez, mert ha nem lennék az, már rég nem bíznék semmiben.

Visszatérve a Karácsonyra, sokat ötletelek, kinek mivel tudnék örömet okozni anélkül hogy anyagilag túlvállalnám magam. Sajnos sok helyen tapasztalom, hogy az ünnep nem arról szól, amiről kellene, mert a drága ajándékokon kivül nincs semmi ami értékes lehetne. Hány embernek fáj a feje amiatt, hogyan teremtse elő az ajándékok árát, miként tudná biztosítani azt, amire a szerettei vágynak. Bevallom, néha én is félek, mert bár nekem többet jelent egy meghitt asztal körül jókat beszélgetni, mint egymást túllicitálva meglepetés után kajtatni, mégsem tehetem meg, hogy ne rukkoljak elő valami tuti dologgal. Idén igyekszem mindent megtenni, hogy ne legyen pénzszagú mindaz, amit adni szeretnék, hanem ott legyen benne igazából a szívem-lelkem.

Elvből nem veszek ruhát, cipőt, kabátot, parfümöt és mindenféle kozmetikai cikket (kivéve HA..erre majd ünnepek után kitérek):-)Nem veszem meg előre és többnyire azt sem kérdezem meg mit kérnek.:)Az más, mikor erősen figyelve rájövök mi a vágy tárgya, de én nem érdeklődöm soha, inkább töröm a fejem..Nem szeretek pénzt adni, kapni is csak akkor ha valaki olyan dolgot szánna, ami a lakás szerves részét képezni, akár egy függöny, bútordarab stb..Ami pedig eleve nagy érték és azt meg azért nem akarok kapni, mert tudom hogy egyik családtagom sem engedheti azt meg magának.

Na szóval megy a tervezgetés. Sok idő nincs, hihetetlen, de újra közeleg.:)Egy újabb év ér lassan véget és őszintén szólva, cseppet sem bánom..

Szép estét mindenkinek, aki benéz hozzám!

A munka(hely)

Ígérem nem lesz hosszú és nem lesz annyira negatív. Csak szeretnék egy kis izelítőt adni arról, ami az emberek napjának legnagyobb részét teszi ki, a MUNKA.

Nem nézünk hátra..már nem is gondolok rá. De muszáj írnom róla, mert ott kezdődött minden. Tényleg csak nagy vonalakban.

Nem mehettem gimibe a lakóhelyemen, mert apu szakmát akart tenni a kezembe. Akkor nem értettem, utólag igen. Kereskedelem-marketing suli, első ilyen évfolyam, kísérletezés, sok ember, kevés igazi szaktudás. De amit adott, kiváló, marketing menedzser és ügyintéző. 10 éve ez ritkaság számba ment, akkor kellett volna megragadnom ezt a pályát, mert tetszett. Imádtam beszélni, imádtam mindent ami ezzel a területtel jár. Az embereket, a pörgést, a kreativitást. Ha akkor rágyúrok a nyelvekre 19 évesen, sokra vihettem volna. (A nagy, bölcs és tapasztalt öreg..:))Viszont egyetemet akartam, hogy megmutassam, hogy bizonyítsak a családnak. Persze anyagilag és érzelmileg is megterhelő volt, ennek ellenére szerettem, mert igazi barátokra leltem. Az 5 év alatt viszont úgy érzem, nem lettem több azzal amit nyújtott. Nem tudtam úgy kiaknázni a lehetőségeim, mint a többiek. Egy ismerősünk segítségével friss diplomásként kerültem a közigazgatásba (még csak nem is a diplomámnak köszönhetően, mert teljesen más irányvonal), egy  komolynak gondolt párkapcsolattal a hátam mögött. Azt hittem, hogy majd lehúzok egy-két évet és irány a gyes, mert akkor már rájöttem hogy hibáztam a pályaválasztást illetően, azt pedig menekülőútvonalnak szántam nem mellesleg hogy a családalapítás nálam mindig első helyen állt. Fél év után szembesültem azzal, hogy nem létezik annyi kávé amit az ember a napi 8 órájában képes lefőzni. Az elején persze tetszett a feszítettnek egyáltalán nem nevezhető tempó, az, hogy minden áldott nap u.olyan, 4-kor roló lehúz, szabad hétvégék, ünnepek stb..(A mai napig az egyetlen dolog ami a közigazgatás mellett szól)

Ahogy teltek a hetek rájöttem, hogy ha a jelentésben (amivel hetekig dolgozunk) a kedvenc ételem receptjeit küldeném el a vezetőnek, valószínűleg észre sem venné. Láttam, mennyire nincs tekintélyünk, az intézmények lekakilják a fejünket, normál esetben legalább a látszatát kellene kelteniük hogy tartanak az ellenőrzéstől. Nem értettem nagyon, de időval világossá vált, hogy olyan az egész tevékenység, amilyenné irányítói teszik. Mivel függetlenedni kellett a többi munkatárs tevékenységétől, mi ketten a csoportvezetőmmel egy külön irodába szorultunk, távol a többiektől, ahol annyira magunk maradtunk hogy csak akkor találkozunk másokkal ha mi mozdulunk.. Volt példa korábbam, hogy bombariadó esetén az egész épület kiürítése után a keresőkutyák jelentek meg a helységben, tudatosítva a gazdákban, hogy vannak még emberek az épületben. Annyira elfelejtik sokszor az embert..

r

Az értekezletek nélkülünk zajlanak a házban és csak a nagy ritkán hallunk ezt-azt. Nálunk nincs névnapozás, nőnapozás, mint a többi titkárságon, nincsenek beszélgetések, sem veszekedések, nincs semmi kitüntetés vagy leszúrás. Mintha nem is léteznénk.

A kaput az tette be, hogy egy hónapos külső-belső munka után elkészített jelentésben két oldalnyi hiányosságot tüntettünk fel egy intézményünk rovására. A záró tárgyalás amit a felső vezetőnk 9-re hívott össze, 10-ig azzal telt, hogy az intézmény képviselőit ódával illette, hogy mennyire meg van elégedve stb..amikor előtte hevert a sok oldalnyi "kritika" amin keményen dolgoztunk. (A helyszíni munkát mindig a lehető legkomolyabban vesszük!)Na, akkor volt az a pillanat, amikor tudatosult, hogy amit mi csinálunk, annak ebben a formában semmi de semmi értelme. Emberek el sem tudják képzelni, hogy milyen "kutatómunkát" végzünk odakint, aminek a hatására sokkal hatékonyabbá lehetne tenni a GAZDASÁGOS működést, de rajtunk kivül erről senki más nem hajlandó tudomást venni. Hogy miért..ne kérdezzétek. Mostoha gyerekek vagyunk mi..volt is ez a csoport mindig. Lehetne ezt jól és érdekesen csinálni, több megyében ez működik is, nálunk nem engedik..valamiért így alakult. Több ember keze van ebben, nem érdemes firtatni. Most viszont úgy érzem, mindaz amit a 8 órámban csinálok, haszontalan és jelentéktelen. Helyette "gépiesen működök" és gonosz kis elméleteket gyártok a fejemben, ami rányomta a bélyegét már korábban is a magánéletemre. Az önbizalmam a béka segge alatt, senkitől nem kapok megbecsülést, semmilyen formában. (a fizu is nevetséges)

Az előző kapcsolatomnak a mostani miatt vetettem véget. Az oka nem ez volt, azt hittem akkoriban ha lesz egy gyerekünk, megváltoznak a dolgok, de időben rájöttem, hogy nem szabad és léptem. Azóta újabb két év telt el itt és még mindig nem készülök szülni, sem férjhez menni, sőt, nem készülök semmire tulajdonképpen. Amiért kitartottam ezen a munkahelyen, az egyre távolabb került az idővel tőlem. Jött a PCO, a sok veszekedés, eltávolodás és most a sok küzdés. Tartalmas egy év volt ilyen szempontból. :)

Az utolsó pillanatig azt gondoltam hogy nem véletlenül kell itt lennem. Pár hónapja viszont eljutottam odáig, hogy lépni kell mindenáron. Nem várhatok semmire. Azóta keményen keresgélek, de főleg a határ túloldalán és lehetőleg közel hogy ne kelljen itthagynom mindent. MErt még mindig maradnék. Josyval és D-val a dombon, a cuki kis lakásban amit bérelünk és nagyon szépen berendeztünk. Bár pozitív visszajelzést nem kaptam, reménykedem. Szeretném anyagilag egyenesbe tenni magam és ezért úgy érzem bármit elvállalnék, végzettségtől függetlenül. Most már mennék bárhová, csak tegyek valamit, ha nagyon nem alkothatok, legalább állhassak stabil lábakon. Jelenleg ez a cél, aztán meglátjuk. Van álmom is persze, több is, de egyik sem kivitelezhető. Most még nem.  A vágyam pedig hogy végre egy napom hasznosan teljen el. Ezért küzdök és küszködök:)

Hát röviden ennyi a karriertörténetem. 29 évesen. Nem túl sok, nem túl tartalmas, de hát mindig mondják, jobb később mint soha..Ebből merítkezem..

Tökéletesen tökéletlen

Az utolsó két bejegyzésem töröltem, mivel végigolvasva túl sok felesleges aggodalomra adhattak okot. Tény, hogy nem ez a legjobb időszakom, évem, de szerintem nincs olyan háztartás, család, párkapcsolat, ahol mindig minden happy lenne. Sokszor úgy gondolom, ok nélkül tettem megjegyzéseket a saját kapcsolatomra, mert ha átrágom a témát, egy olyan kapcsolatot sem látok a környezetemben, ami különb lenne a miénkél. Most nem feltétlenül gondolok arra, hogy ugyanezek a sajátosságok mondhatók el valakiről(valakikről), de ott meg van más és pont. Hiába teszünk úgy, hogy minden rendben, imádjuk egymást, lehozom a csillagokat stb..ha közben mégis akad valami, ami a másiknak a lelkében bánatot okoz és bár a partner tudja, mégsem hajlandó változtatni.

 Nehezen érthető ez most, de sokak szerint a társam némán és szemrebbenés nélkül tűri a fájdalmaimat. Tudja, látja és tűri. Na igen, ez ellenszenves lehet, de mindenki gondolkozzon el és tegye fel a kérdést, hogy van-e olyan dologról tudomása, ami a párját érzékenyen érinti, bántja, emészti a lelkét és valamilyen oknál fogva ezt hagyjuk!?Mindenféle indokokra hivatkozva, de legtöbbször egyszerűen eltusolva, belenyugodva élünk tovább és hagyjuk repkedni a napokat, miközben a másik magát emészti miatta.. Szerintem mindannyian tudunk ilyenről, ami a párunknak rossz,hiszen szomorúnak látjuk, talán tudomásunkra is hozta többször,  de vagy a helyzet, vagy a körülmény, vagy az érzések nem teszik lehetővé hogy más legyen..hogy megváltozzon az az állapot.

Hát sok ilyenről van tudomásom és nem nyugtat meg, egyáltalán nem nyugtat meg, de én igyekszem megérteni és kivárni azt a mozzanatot, ami mégis elindíthaja a változást. Tény, hogy hosszú hónapok óta várok, de sokan éveket is képesek, vagyunk így jópáran..Ezért nem pakolok pikk pakk és lépek tovább.

Igen, könnyebb lenne lelépni, sírni pár hónapig és aztán egy új embert találni, akivel talán ezek a problémák nem fordulnak elő, de lennének mások, lenne más ami bántana, ami emésztene, amin nehezen tenném magam túl.

Nem véletlenül választottam, nem véletlenül csináltam végig mindent, tudtam hogy miatta érdemes. Olyan tulajdonságai vannak, amiket eddig még senkiben sem találtam meg és bár most takaréklángon ég, mégis jó tudni hogy olyan ember van mellettem, aki azokat a dolgokat szereti, amiket én. Együtt főzünk, vagy ő főz, ezt imádom a legjobban, mert órákat teszünk-veszünk a konyhában, jókedvűen és kreatívan. Jókat eszünk, filmeket nézünk, kutyázunk (van sok ember aki nemhogy a lakásban, a házban nem tűri az ebeket), vásárolgatunk (együtt vásárolni a legjobb dolog a világon!:)), olvasunk és ami a legfontosabb, mindent megbeszélünk. Mindent megoszt velem, még azt is ami nem jó, de inkább tudjam, mintsem hogy csak sejtsem. Fordítva szintén. Az összes gondolatomat ismeri, tudja mire vágyom, mi az álmom, mik a terveim. Tény hogy mostanában nem arról beszélgetünk mennyire szeretjük egymást, de még mindig jobb, mint titkok között élni.

Hát ez van...A történethez azért hozzá tartozik, hogy ha én nem ilyen lány lennék, amilyen (túlérzékeny, túlromantikus, túlszókimondó, túlsírós, túlálmodozó stb..)akkor ő lenne a legtökéletesebb társ a világon. Mert nagyon sok lány nem vágyik a mézesmázas szerelemre, sőt, talán 50-ből kettő ha igényli, hogy ő legyen a MINDEN. Én viszont igénylem, szeretném, főleg azért, mert ő mutatta meg nekem, milyen is az. Rengetegszer megkaptam, hogy le kellene szállnom a földre és elhinnem, hogy a férfi nem olyan úgy általában, mint ahogy én elképzelem. Talán igaz. Sőt, tudom hogy igaz. Tudom, mégis képtelenség beletörődni. Ezért inkább reménykedem, mert megváltozni én sem tudok. Ilyen lettem, ami szerintem nem is véletlen és bízom benne hogy lesz majd ember mellettem,aki ezt tudja kezelni. Sőt, abban hiszek, hogy ő az. Hogy majd újra ki meri mutatni az érzéseit felém. Hogy majd újra minden olyan lesz mint volt, vagy még jobb is!

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a munkahelyemet hibáztatom főként, amiért gyakran csinálok a bolhából elefántot, hogy haszontalannak érzem magam, elvette az önbizalmam, az agyam amortizálja folyamatosan és teljesen kiborít minden nap. 80%-ban okolom azért, hogy itt vagyok/vagyunk ahol...De ha jobban belegondolok, 90%.

Bízom abban hogy ki tudok mászni ebből a gödörből minél előbb és bebizonyíthaton magamnak, mennyit is érek valójában. Mert ha mi elhisszük magunkról hogy képesek vagyunk hétköznapi csodákra, mások is elhiszik rólunk. Addig viszont nem.

Vadvízi hétvége 3. fejezet

Ez az utolsó bejegyzésem a csodás hétvégével kapcsolatban. Elnézést a csúszásért, de sok dolog foglalkoztatott mostanság, nem volt sok időm blogolni.

Vasárnap a program legizgalmasabb része, a canyoning következett. Annyit tudtunk róla, amit a neten olvastunk. A természet által kialakított vízi vidámpark, ahol csúszunk, mászunk, ugrálunk a jéghideg vízbe. A fene se gondolta hogy ez lesz az a program, ami próbára teszi a bátorságunkat.

"Beszéljen" helyettem egy videó, amit egy korábbi csapat készített ugyanitt. Annyival egészíteném ki,hogy a videón látott helyzeteket a vezetőnk elég sajátossá tette azzal hogy olyan dolgokat is megmutatott, amiket nem mindenki lát és olyan helyekről is csobbanhattunk, ahová józan ember már nem merészkedik fel:)Mi is kissé meg voltunk részegülve az adrenalintól azt hiszem, mert így visszagondolva nem tudom hogy csináltam..nem értem..Az utolsó 12 méteres ugrást pláne, azt már csak 5-en vállaltuk be a csapatból. Úgy remegtem mint a kocsonya..de a végén azért nagyon büszke voltam magamra.

A videó elején ők már beöltözve indultak a kiindulási ponthoz, mi ezt szakadó (jég)esőben, hidegben, fürdőruhában csináltuk, a cuccainkat a hátunkra kötve, hogy könnyebb legyen a mászás. Kegyetlenül fáztam. Igazi túlélőtúra volt.

Íme a videó:

A canyoning után elbúcsúztunk csapattársainktól, mindenki indult haza, mi még maradtunk 1 napot. A túravezetőnk délutánra egy jó kis kirándulást javasolt nekünk, szerencsére az idő még kegyes volt. Csodás helyeken jártunk, barlangokban ahol  a kutya se jár és olyan vízesést láttam, amit csak a filmekben..Romantikus, lenyűgöző..varázslatos.

Estére végül megérkezett a beígért eső..nem kis mennyiségben. Annyira el voltam fáradva, hogy vacsorázni is alig volt erőm. Pihentünk és élvezettel hallgattam ahogy kopog az eső a tetőablakon.. Hétfőre már nem terveztünk semmi konkrét dolgot, főleg nem esőben..Miután felébredtünk, összapakoltunk, reggeliztünk és készültünk kijelentkezni az apartmanból. A telefonom csörgött, az irodából telefonáltak a srácok, hogy azonnal mennünk kell, mert a sok esősől annyira durva lett a folyó, hogy nem hagyhatjuk ki az evezést..mégiscsak Dani szülinapja alkalmából vagyunk itt vagy mi...

Olyannyira fájt minden porcikám hogy én kapásból nemet mondtam, de megígértem, hogy bemegyünk és megbeszéljük. Az eső továbbra is megállás nélkül szakadt..

Az irodában aztán már nem volt pardon. Danit kész tények elé állították, mennie kell:)A hétvégi túravezetőnk Töki ragaszkodott hozzá, hogy elvigye egy "körre" a megáradt Soca-n. Csak úgy, ajándék gyanánt..

Összapakolták a cuccokat, én a fényképezőt és elindultunk azokra a szakaszokra ahol még lehetett evezni. Az előző napi menetek helyszínei teljesen járhatatlanok lettek, olyan sok csapadék hullott. (Mondanom sem kell, hogy nekik ilyenkor egy kánaán az egész:))

Dani és Töki "hajóra" pattantak, mi pedig olyan pontokra autóztunk Bencével, ahonnan tudjuk őket fotózni ahogy jönnek le. Még nézni is félelmetes volt. De azt hiszem, ezzel került fel az i-re a pont.

Belegondoltam, hogy hétvégéi csapattársaink ettől tutira padlót fogtak volna. Ugyanis szuper volt a hétvégi, igazi bolondozás evezés közben és legalább kipróbálhattuk milyen ha magunk vagyunk a folyón, de az igazi rafting ez az alkalom volt. Dani arcán láttam mennyire odavan. Keményen "dolgozott" Töki mellett.

Elmondhatatlan élményekkel indultunk útnak. Sok örömteli pillanatban volt részünk, sok bátorságot és sok önbizalmat szereztünk. Sok kedvességet kaptunk, sok figyelmet.

Ódákat tudnék zengeni Bovecről és környékéről, a cégről, a túravezetőkről és a folyóról.

Biztos vagyok abban, hogy ide még visszatérünk. Mindenkinek ajánlom, aki szeretne egy kicsit felülkerekedni a saját korlátain. Nekem sikerült..

További képek az alábbi linken:)

https://picasaweb.google.com/109587199736830608285/Szlovenia2011091619?authkey=Gv1sRgCJnjsp6Sq4PfYA#



Vadvízi hétvége 2. fejezet

Szeptember 16-án végre elérkezett az indulás napja.Egész délelőtt tiszta lázban voltam, még a fontos papírokat is majdnem az irodában felejtettem. 1 órakor keltünk útra, belőttük a GPS-t és suhantunk az országúton. Viszonylag könnyű utunk volt, forgalom szinte semmi, egy-két útjavítás okozott kellemetlen pillanatokat, de egyáltalán nem volt vészes. Hamar elérkeztünk Tarvisio városáig, ahonnan már csak kb. 40 km-t kellett megtennünk, hegynek felfelé..na ez volt az utunk legizgalmasabb pillanata. Éles kanyarok, egyik oldalon a sziklafal, másikon a szakadék..kapaszkodtam, ahogy csak bírtam, mintha ezzel egyenesbe tudnám tartani a kocsit:)Azt gondoltuk, hogy a GPS hozott minket a NEM ajánlott útvonalra, de amint odaértünk, felvilágosítottak minket, hogy a helyes irányból érkeztünk, ugyanis a második lehetőség 50 hajtűkanyart kínált volna..Na, nekem ez is épp elég volt, pedig hogy megbeszéltük hogy erre vissza tuti nem jövünk. :)Annyit sikerült levennem, hogy gyönyörű helyen vagyunk, de az igazat megvallva legtöbször inkább csukva volt a szemem. Nagynehezen megtaláltuk a szállásunkat, igazi kellemes meglepetés volt ez az apartman.Színes, vidám, belül minden fa, kilátás pazar, konyha felszerelt..semmi okunk nem lett volna a panaszra. Hamar felfrissítettük magunkat és irány a kisváros. Első utunk a Hungaroraft kinti irodájához vezetett, ahol Bence kedvesen elmagyarázta, mi hogy fog történni a hétvége folyamán. Körbesétáltunk az 1600 fős városkában majd nyugovóra tértünk hogy másnap frissen csapjunk a lecsóba.

Reggel két hatalmas pakkot raktam össze, úgy készülve hogy a délelőtti és délutáni evezés között nem jövünk vissza a szállásra. 9-kor a kis csapat ott toporgott az iroda előtt. Mindenki magyar volt. A túravezetők már akkor nagyon szimpatikusak voltak, nagyon közvetlen módon kommunikáltak velünk. Kiosztották a ruhákat, emiatt izgultam is picit, mert az én magasságomat (180) és vékonyságomat ezeknek a ruhákak a tervezésénél láthatóan nem vették figyelembe. :)

Valami azért akadt, de a rózsaszín kalapom vitte a prímet. Az átöltözés már a folyóparton történt, fura érzés volt először megpillantani a csodálatosan kristálytiszta vizet. Elárasztott a nyugalom!

Mire felöltöztünk, szinte el is volt döntve, hogy mi ketten az egyik túravezetővel karöltve egy 3 személyes raftban fogjuk tölteni a délelőttöt. Nem tudtam hogy ennek örülni kell vagy sem..mire Töki (No.1 túravezető) halkan odasúgta, "nem fogjátok megbánni"...na innentől aztán alig vártam hogy vízre szállhassunk. :)

Volt egy kis bohóckodás a folyóban, belefeküdtünk hogy szokjuk a hőmérsékletet (4-6 fok), fröcsköltünk, hülyültünk. Az oktatás után pedig elindult a kis csapat. Nagy raftok elöl, két pici hátul. A nap hétágra sütött, a folyó alacsony vízállása tetszett a túratársaknak, így nem volt annyira félelmetes..Féltünk hogy emiatt izgi sem lesz, de a kis raft úgy lekötött bennünket, hogy hamarosan ilyesmi eszünkbe sem jutott. "Keményen" kellett melózni, főleg a két fiúnak mögöttem, én azért közben gyönyörködtem is a tájban. :)

Olykor megálltunk ugrálni a sziklákról, újabb ökörködések, mindig tudták mikor van szükségünk egy kis vagánykodásra. :)

A délelőtt jókedvvel telt, nem fáztam egy kicsit sem, talán egyszer, a 6 méteres szikla tetején, bár az lehetett az izgalomtól is. :)Felmásztunk, ugrottunk..a hétvége első adrenalinbombája ezzel meg is lett.

 Épp annyi időnk maradt hogy együnk pár falatot, már indult is a délutáni menet. Kevesebben lettünk, mert a csoport egyik fele (céges) egy másik programra tartott, ők vasárnap reggel indultak is haza, így a délutáni evezésen már egész családias volt a légkör. Két nagy raftnyi ember és hááát...mi ketten a picivel..:)Két túravezető kísért minket akkor, Töki pedig jelezte hogy szeretné ha Dani és én mennénk külön a pici "ladikban"..upppsz..na erre nem számítottunk...Danit kiokosította a kormányzás rejtelmeiből, láttam szegény eléggé megilletődött..Azért nem semmi feladatot kapott/kaptunk..

Az első szakasz elég nehézre sikeredett, mindenfelé ment a hajó, csak arra nem amerre kellett volna. :)A két nagy raft elöl, persze bevártak minket ha nagyon elmaradtunk. Márpedig sokszor elmaradtunk:)Szenvedtünk, minden erőmet latba vetve eveztem, szerintem még azon felül is nyomtam..Egy zuhogón fenn is akadtunk, persze a nagy raftok már jóval előttünk legördültek rajta..Mi sziklára csúsztunk és egy jó 10 percet szenvedtünk mire lejutottunk onnan..A sodrás erős volt, kapaszkodtam a lapátomba, nehogy elvigye a víz...Mint utóbb kiderült..Töki a távolból kuncogott rajtunk a többiekkel együtt, mit bénázunk, esze ágában sem volt vissza jönni értünk..Gondolta úgyis megoldjuk:D

Na hát ha már ennyi önállóságot kaptunk, minden módszert bevetettünk hogy lejussunk onnan, ami nagy erőfeszítések árán sikerült is. (A délutáni akcióról sajnos felvételek nem készültek)

A többiektől végtelenül kedves volt az a bátorítás amit kaptunk, a sok-sok dícséret, örültem hogy ilyen emberek közelében lehettem.

Az utolsó egy-két km-t a vízen lebegve tettük meg, mindenki beleugrott és a mentőmellény segítségével úgy sodródtunk le a végállomáshoz.

Este grillvacsorára láttak minket vendégül, ott már érezhetően fáradt volt a társaság. Jót ettünk, dumcsiztunk és mentünk a szállásra lepihenni.

Vasárnapra aztán jött az előre jelzett rossz idő..Borús ég, eső.. Kellemes fáradtság ült rajtam a reggelinél, azon tanakodtam,  hogy a canyoning mitől lesz majd számunkra felejthetetlen, hogyan múlhatná felül a raftingot..főleg ilyen időben..Most már tudom.:P

Folyt.köv..

Vadvízi hétvége - 1. fejezet

Végre eljutottam odáig hogy beszámoljak legújabb élményeinkről. Az első részéről legalábbis. Aztán ki tudja meddig jutok ma.

Már az elején szeretném tudatni mindenkivel, aki elolvassa, hogy ÉLETEM EDDIGI LEGFANTASZTIKUSABB PILLANATAIT éltem át. :)

Előzmények:

Sokat tanakodtam hogy mivel lephetném meg Danit 30. születésnapja alkalmából. Szerettem volna olyat adni neki, amiről régóta álmodozott, ami után régóta vágyott, viszont nem csak egy tárgy, amit felvehet, hordhat és odateheti a "többi" mellé a szekrénybe (re). Sokáig nem kellett tépelődnöm, tudtam, ha igazán "ütőset" szeretnék, meglepem egy rafting hétvégével. Gondoltam magamban..miért is ne..ha már minden komolyabb anyagaikat igénylő tervünk meghíúsult idén, miért is ne engedhetném ezt meg neki és magamnak..

Azt gondoltam, talán többé nem is lesz erre lehetőségünk, mert ha vannak is álmaink, vágyaink, hajlamosak vagyunk mindent előbbre helyezni annál. (Persze természetesen legtöbbször ésszerűségi okokból tesszük ezt. )

Miután kiválasztottam a céget akikkel  megszerveztem , úgy döntöttem, ha már lúd, legyen kövér..a két rafting mellé egy canyoningot is beterveztem, amivel egy teljes hétvégi programsorozat jött össze. Már csak ki kellett várni, hogy odaadhassam. (Ez volt a legnehezebb feladat.)

Olaszországi nyaralásunkon érte a szülinap, diszkréten "csúsztattam" kezébe a borítékot, benne az ajándékutalvánnyal, amire a következő idézetet választottam ismeretlen szerző tollából:

“Ma van az a nap, amikor megünnepeljük a pillanatokat – megállunk, hogy érezzük a napfényt, és saját szivárványt építünk.

Ma van az a nap, amikor megünnepeljük a lehetőségeket, és nekivágunk saját kalandjainknak.

Ma van az a nap, amikor élünk és nem aggódunk, amikor megünnepeljük az örömöt, amikor időt találunk álmainkra, és arra, hogy higgyünk a csodákban.”

Mindent elmondott helyettem.

 

 

Danit nem láttam még így örülni. Tudtam hogy ennél jobbat ki sem találhattam volna.

Eztán következett a szervezkedés. Hamar megegyeztünk abban, hogy meghosszabbítjuk a hétvégét 1 nappal és hétfő este érkezünk. Gondoltam, ha már eljutunk egy ilyen csodás helyre, érdemes lenne a programok végeztével kirándulgatni kicsit és megismerni a vidéket.

Minden nap megemlegettük az indulás napját.

Ahogy az lenni szokott az autónk, az indulás hetében problémázni kezdett. Gyorsan szerelőhöz futottunk, szerencsére csak egy aprócska gond adódott és még pénzbe sem került. Gps-t magunkhoz vettük és biztonság kedvéért kinyomtattunk két útvonaltervet is. :)Úticél: Szlovénia-Bovec

Mikor elküldték az utasprogramot és a biztosításhoz szükséges információkat, a mellékelt időjárás link jóvoltából megtudtam, elég esős idő ígérkezik. Bepánikoltam hogy lefújják a programot, hiába megyünk, mi lesz stb..A kis rutintalan..fel is hívtam őket, megnyugtattak, hogy semmi vész nem lesz, higyjem el, a program nem marad el, ennél rosszabb időben is tartottak ilyesmit, sokan jelentkeztek és különben is..esőben a rafting élvezetebb is tud lenni..(akkor már több hete aszály volt és a folyó eléggé visszahúzódott).

Miután megbizonyosodtam hogy a hétvégénk semmiképpen sem hiúsul meg, eszembe jutott, hogy én sátrazni szerettem volna a csodaszép kora őszi időben, de így viszont azon nyomban apartman után kellett nézni, ami nem volt könnyű feladat. Az ember azt gondolná, mégiscsak holtszezon van szeptemberben vagy mi..(utólag tudom, hogy itt nem igazán van ilyen). A legtöbb szálláshely vagy túl drága volt, vagy tele. Egy szállásközvetítő honlapján sikerült rábukkannom egész reális áron egy last minute apartmanra, pont két főre. Ezelőtt interneten nem igazán intéztem szállásfoglalásokat, de valamikor ezt is el kellett kezdeni. Szállás letudva. Hű, beötlött, hogy esőkabátot kell vennünk, de valami jobbat, ami biztosan "megvéd" bennünket, semmi esetre sem szerettem volna a szobában ücsörögni az idő miatt. Munkatársam másnapra hozott nekem két tuti esőkabátot, hogy véletlenül se költsek ilyesmire.


Örültem mint majon a farkának és megnyugodtam, hogy immáron az eső sem áll az utunkba hogy elinduljunk a nagy kaland irányába. :)

folyt. köv.

Vénuszlakók kontra Marslakók

3 napja nem tudok rendesen aludni, tiöbbször felébredek az este/éjjel folyamán. A szomszéd kutyája igaz hogy egy tündér, de oltárira fel tud bosszantani, amikor ugyanabban az időben rákezd és megállás nélkül ugatja a semmit.

Többnyire a nyugtalan éjszakáim miatt nem érzem magam kipihentnek. Mire hazaérek egy csomó egyéb feladat akad, ami miatt nem tehetem meg hogy ledőlök egy délutáni szunyára, egyszerűen sajnálom rá az időt, hiszen olyan gyorsan este lesz amúgy is. Persze este amint kényelembe helyezem magam a kanapén és lazíthatnék végre, 10 perc után azon kapom magam, hogy leragadnak a szemeim. Nincs energiám egy filmre, egy jó kis masszírozásra, semmire. Hányszor elképzelem, hogy majd németezem,  kártyázunk (megtanulok pókerezni), a sakkot is kipróbálnám. Lelkiismeretfurdalás gyötör attól ha idő előtt kidőlök, mert ilyenkor tudnánk egymással is foglalkozni főleg. Azt sem akarom hogy az értékes pillanatok helyett megállás nélkül a tévét bámuljuk és a kutyuson kivül semmi mással ne foglalkozzunk.

Mindenkinek vannak elvárásai, de ezeket az elvárásokat akkor tudjuk maximális odaadással teljesíteni, ha megkapjuk hozzá a lelki alapokat.Legalábbis mi nők ilyenek vagyunk.(Tudom fordítva: akkor tudnak lelki alapot szolgáltatni, ha mi nagyon odaadóak vagyunk:))  Nem általánosítok mégsem, mert tudok olyan nőkről is, akik érzelmileg elég minimálisat kapnak párkapcsolatukban, mégis ott tudnak lenni ahol kell, bizonyos helyzetekben. Sokszor azt hiszem, a pasik ezekkel a nőkkel járnak(járnának) a legjobban, mert szinte nulla energia ráfordítással magukhoz tudják láncolni őket és "használni" értékeiket. Csúnya szó, de azt gondolom ez a találó ebben az esetben. Nem szeretnék feministának tűnni, tisztelem és becsülöm én a férfiakat, szeretem is őket, elismerem, hogy nélkülük sosem lenne semmi egész. Viszont tény, hogy a legtöbb dologba, főként párkapcsolataikba szeretnek csupán annyi energiát fektetni, amennyit feltétlenül muszáj. Ez nem akkora probléma, csak az olyan "lelkis" csajok mint én, ezt olykor nehezen viselik. Talán ezért nem voltam eddig túl szerencsés a kapcsolataimmal, mert több dolgot vártam el, mint amennyit teljesíteni képesek. (Nem alábecsülésképpen írtam!!)Most megint általánosítottam, holott tudom, nem mindenki ilyen. Szerencsém van ismerni ellenpéldákat is erre, na meg hát személyes tapasztalatom is van benne D személyében, akitől olyan dolgokat kaptam megismerkedésünk folyamán, ami addig teljesen ismeretlen volt számomra..igaz egy ideje kicsit alacsonyabb lángon ég(ünk), attól függetlenül hihetetlen jó embernek tartom!

Akkoriban, fel sem merült bennem, hogy hamarosan ő is becsatlakozik azoknak a férfiaknak a sorába, akik elfelejtik az évfordulókat, megszűnik minden kreativitásuk amikor a szerelmükről van szó, az apróságokról nem is beszélve..mindaz amiről fentebb írtam, eltűnnek az energiák..

És hogy miért van ez így!?Egyetlen magyarázat jut eszembe:

Amikor van otthon süti, nem kell, nem kívánjuk az édeset. Pár nap után a szemetesben köt ki, vagy elosztogatjuk erre-arra. Na de ha nincs!!Ölni tudnánk egy falatért!Lelki szemeink előtt lebegnek azok a finom falatok, amiket kidobtunk és nem nyomtunk le a pociba. Megfogadjuk, többet ilyen hülyék nem leszünk és mégis rendre elkövetjük ezt a hibát. Valahogy így működik ez a férfiak terén is. Amikor azt láttam hogy valaki a kelleténél jobban akart szeretni engem,  fene se tudja miért, de beijedtem és eltaszítottam magamtól. Ahelyett hogy értékeltem volna, teherként éltem meg. Aztán amikor a "kukába" került, elkezdtem sóvárogni..és sóvárgok azóta is..Hát ilyenek vagyunk..ilyen vagyok én..Idióta..:)

A Nők és férfiak c. bejegyzésemben volt szó arról, hogy a nők biztonságra vágynak, szükségük van a szerető társ támogatására, támaszára, jelenlétére még akkor is, ha egyedül is képesek megoldani az adott helyzetet. Kell hogy ők legyenek azok, akikről gondoskodni kell (még úgyis ha sok emancipált nő hülyeségnek tartja) nem véletlenül hívja a tárdadalom a "gyengébbik" nemnek őket. Eközben egy férfi számára teljesen természetes az egyedül boldogulás, az "én" központúság. Tiszteletben kell ezt tartani. A baj ott kezdődik, amikor a pasi megpróbálja a nőre ráerőltetni, hogy legyen önálló, boldoguljon tőle függetlenül is, mert "egyedül is meg kell találnia önmagát".Nem mintha képtelennek érezném magam erre, egyszerűen csak a "régi" értékeket képviselem és fogom is, ha tetszik ha nem. Ha megszűnik a biztonság érzése, a nő meginog és magányossá válik. Amilyennek én is mostanában a kelleténél kicsit gyakrabban éreztem magam. Ha ez megváltozna, teljesen más szemmel látnám a világot. Amikor egy férfi megöleli a párját vagy megfogja a kezét az utcán, a koncerten vagy bárhol, számomra azt sugallja hogy védi, oltalmazza őt. Ha pedig úgy állnak vagy mennek egymás mellett mint két tök, arra következtetek hogy a szerepek kissé elmozdultak..

Vannak férfiak, akik az erős, önálló független nőket kedvelik..főleg most hogy átfordult a világ és sok esetben már a nők "tartják" el őket. Sosem szeretnék ilyenné válni.

Ezúton szeretném megköszönni a bíztató szavakat amiket a blogom kapcsán és amúgy kapok, jó tudni hogy ennyi szerető ember vesz körül. Nekik, Nektek köszönhetem, hogy még mindig igazi nőnek érezhetem magam, jó embernek, eviláginak, nem valami eltévedt utazónak:)Mert tudom, ha "rossz" lennék, nem volnának ilyen emberek a közelemben, mint amilyenek TI is vagytok!!Örök hálám...

Kisiklott életek

Leszögezem, nem elégedetlenkedni szeretnék. Nem siránkozni és nem panaszkodni. Csupán megkönnyebbülni kicsit.."Beszélgetni" valakivel..

 

Az elmúlt napokban a kelleténél többször kattogtam a jövőn..igyekeztem magam elé képzelni az életemet 1 év múlva, 5 év múlva, 10 év múlva..Bár ezerszer megfogadtam, hogy nem teszem, gyakran mégis elkapott a hév. Magam sem tudom miért engedtem, hisz nem esik jól mert olyankor az az érzés hasít belém, hogy valamit nagyon elrontottam valamikor..na de mikor és hogyan. A következő dolog amin nem szabadna tépelődni. Ami volt az volt, elmúlt és vége, sosem tudom megváltoztatni többé és sosem pörgethetem vissza az idő kerekét. Valamiért mégis ez az állandó mozgolódás fejemben, hogy ha akkor..régen nem hozok ennyi rossz döntést, talán most nem itt tartanék. Sehol..

 

30 éves leszek és az iskolai eredményeimen kivül semmit sem tudok felmutatni. Arról ábrándoztam folyton, hogy mire idáig jutok, egy kellemes munkahely, szerető férj vesz körül és legalább ábrándozunk egy gyerkőcről, még ha tudjuk is, annak nem most van itt az ideje..Nem az bántja a lelkem igazán, hogy mindez még nem adatott meg számomra, csupán a tudat..hogy az amiben jó lennék, az amiben maximálisat tudnék nyújtani (így van, mert érzem, tudom) jó messziről elkerül. Elkerül, hisz még csak nem is beszélünk közös jövőről, mintha nem lennének ilyen jellegű tervek, csupán a pénzszerzés, az egzisztencia megteremtése lengi körül a napjainkat. Elkezdtem tartani attól, mi lesz, ha mindez majd végigkíséri az életemet és elveszik minden emberi érzés, a meleg otthonról szőtt álmok, az igaz értékek..a szeretet és a harmónia. Ezért keresem az okokat állandóan és rágódom, vajon megtalálom-e azt az utat, ami elvezet a céljaimhoz. Helyes-e csupán a jólétre várni, helyes-e ha azt gondoljuk, a család akkor az igazi, ha stabil anyagi háttér van mögötte, helyes-e minden valódi érzelmet elnyomni és pusztán racionális lépésekkel haladni előre hogy megteremtsük a feltételeket..

Nem hazudok, a szemem gyakran könnybe lábad, mikor embereket látok magam körül őszintén és felszabadultan nevetni, beszélgetni, családokat együtt sétálni, kirándulni, párokat akiknek közös álmaik vannak. Én csupán annyit tudok biztosan, hogy mindenáron dolgozni és dolgozni kell, elmenni innen, a határ túloldalára, a diplomámmal bármilyen munkát elvállani, azért hogy minél több pénz álljon a házhoz. Hogy boldogulni tudjak egyedül is, mert ugye nem az az első, hogy MI, hanem hogy egyedül is meg tudjunk állni a lábunkon. (Csak tudnám számomra miért a szerelmem áll az első helyen és miért nem tudok mellette önző módon a saját érdekeim szem előtt tartva "építkezni".)

 

Egyetértek azzal, hogy nem élhetjük le az életünket albérletben, szükségszerű hogy legyen nekünk is egyszer saját otthonunk, de félő, mire megspóroljuk a millióinkat, már úgyis más aratja le a babérokat, mert mi ketten addigra teljesen elhidegülünk egymástól. Abba pedig belegondolni sem merek, hogy annyi pénzt megkeresni amennyi kellhet ahhoz az élethez amibe már "belefér" a család, hány de hány évre van szükség, sokszor még egy élet is kevés..

 

Aztán folytathatnám azzal, milyen pokoli amikor úgy érezzük, nem kellünk szőrőstül-bőröstül, pedig az adottságaink megvannak ahhoz, hogy valakinek mi legyünk a mindene..Tudom hogy a férfiak és nők mennyire mások tudnak lenni, de azt hiszem, én rábukkantam arra az egyre, aki még a másnál is másabb..akinek nagyon sajátos nézetei vannak az érzelmekről, akinek nem gond pikk-pakkra lezárni és elnyomni ezt-azt a lélekben, aki csupán önmagával teljes és nincs szüksége senkire ahhoz, hogy "nagy dolgokat" vigyen véghez. Na de ott van belül valaki (ha még ott van egyáltalán), akit én megismertem, akiért képes voltam új életet kezdeni, akiért képes voltam megtenni mindent. Akit annyira megszerettem. Akire a mai napig várok. Tudom hogy semmi olyan nem tettem, amiért engem kellene hibáztatni, hogy eltűnt a másik felem, mert egy igazi szerelemnek azoknál a dolgoknál sokkal sokkal többet ki kell bírnia.

 

Amikor kitaláltam a bejegyzés címét, akkor az a hajléktalan szerű fickó jutott eszembe, aki tegnap ott ácsorgott mellettünk a P.U.F. koncerten. Lába közé szorított egy GYSEV-es papírzacskót, amiből egy kiscica kandikált ki. Addig izgett mozgott, amíg a táska felborult és a kiscica kibújt a táskából. De nem futott el, a gazdája lábához bújva figyelte a külvilágot. Az ember felvette, a nyakához tette és látványosan mulatott tovább a zenére miközben az kapaszkodott a kötött pulóverbe. Eleinte nem tudtam eldönteni, hogy kit sajnálok jobban. A kis állatot vagy a hajléktalant, akinek a táskájában lapuló két darab zsemle, a műanyag üvegbe töltött tablettás bor no meg a kiscica volt a mindene valószínűsíthetően. Aztán arra gondoltam, hogy ő válaszotta, az ő döntése volt, az életébe pedig beengedett valakit, aki őt önmagárért szereti hogy valamennyire mégis kerek legyen nyomorult élete.

Amikor álmodozom és jó életet képzelek el magamnak meg a családomnak, nem kacsalábon forgó palotát látok és menő járgányokat, külföldi luxusutakat, hanem összetartó vidám családot vasárnapi ebédekkel, barátokkal, közös Karácsonnyal, bicajtúrákkal, kirándulásokkal, piknikkel, játékkal, beszélgetésekkel..Olyan családot ahol mindenki tiszteli a másikat, soha nem beszélik ki egymást, akik önzetlen módon segítenek ott ahol tudnak, mert igenis csak EGYÜTT lehet minden tökéletes..

Vajon mi kell az igazi boldogsághoz?Pénz?Valódi érzések, érzelmek!?Jó ha van mindkettő..no de ha egyikről le kellene mondanunk, akkor mit választanánk!?Nehéz döntés..még nekem is az, aki sokszor túlcsordul. De azt hiszem a végén a "kiscicát" választanám.

Szabadság II. felvonás

Vége...a nyárnak. Tudtuk hogy eljön ez a pillanat, mégsem lehet felkészülni rá. A pihenésünk idén elég aktívra sikeredett.

Karneválszínház: első sor, közép. Egy kedves ismerős jóvoltából. Szerettem. Vidám volt és könnyed. Bár Udvaros Dorottya nem tartozik a kedvenc színésznőim közé, nem zavart a jelenléte a színpadon:)Másfél óra teljes kikapcs. Köszönöm!

Gyerkőc-kavalkád: Csenge(7) és Bence(5) töltött velem két napot. Be kell hogy valljam, ha nincs édesanyám, a sárvári fürdőn nem boldogultam volna egymagam velük. Sokat pörögtünk, az új rész csúszdáit különösen kedveltem. Szívesen elhozom őket máskor is, mert az elevenségük ellenére fényt hoznak a napjaimba. Az este legmeghittebb pillanata volt, mikor lefekvés előtt Bence, édesapja miatt pityergett, én az ölembe kaptam, kicipeltem a nappaliba (tesótól távol)  és kicsit beszélgettünk róla. Azt hiszem elég jól kezeltem a helyzetet, sikerült megnyugtatnom őt, fura érzés volt mindezt egy ötévessel..

Egyik délelőtt Márti barátnőmék hozták át a babát. Már nem sírt, mikor felvettem, talán most nem érezte hogy remeg minden porcikám, annyira izgultam hogy el ne ejtsem. Egy anyának ez ösztönből megy, nekem még egy kicsit komplikált, de már nem ódzkodom annyira. Ezek a babócák tündériek. Úgy általában a gyerekek..annyi jóság és szeretet van bennük. Annyi őszinteség. Jó a közelükben lenni.Arra viszont rájöttem hogy még egyáltalán nem vagyok lecsúszva semmiről. Bár vágyom a családra, vágyom egy kiegyensúlyozott életre, társra,  mindenre -  jobb ha előbb magamra koncentrálok még egy kicsit, mert a gyerekvállalás most túl nagy falat lenne számomra. Sok dolgot rendbe kell tennem a fejemben előbb. (nem mintha téma volna, csak elméláztam róla).

Bibione: Olaszországban eddig csupán Velencében jártam. Kíváncsian vártam mit vált ki belőlem. Jelentem, tetszett!Szívesen visszamennék máskor is. Azt, hogy milyen felállásban, még átrágnám, de nem rossz "kis" üdülő hely. Horvátország után tetszett hogy belenyargalhatok a lassan mélyülő, kellemes hőmérsékletű vízbe, egyik délelőtt pedig - igaz egymagamban - romantikus sétát tehettem a hosszú homokos partszakaszon, egészen a világítótoronyig. Írtam már, hogy imádom a világítótornyokat!?Tavalyi nyaralásunk alkalmával az ablakunk egy szigeten árválkodó toronyra nézett, idén pedig pont azon a strandszakaszon voltunk, ahonnan könnyedén elérhető volt eme csodás építmény. Ez plusz pont volt a szememben. Az viszont nem meglepő, ha azt írom, ahány ember, annyi féle. Sok mindenben nem értettünk egyet, össze is különböztünk ezen-azon olykor, de nevettünk is eleget, ez utóbbi azért szerencsére nagyobb hangsúllyal volt jelen a héten. Mindent összevetve jó nyaralás volt. (A legeslegjobb: Jesolo » aquapark  » "spacemaker" csúszda » remegés » adrenalinbomba » bátorság » büszkeség:))

Reggeli séta a parton (távolban a világítótorony)

Badacsony: vasárnap a Kisfaludy-étteremben ebédeltünk, Dani és édesanyja születésnapja alkamából. Nagyon meleg volt, szerintem a kutya is hőgutát kaphatott mert úgy döntött, leugrik egy kb. 3 méteres sziklafalról. Lélekjelenlétem egy sikításban ki is merült. Szerencsére szívós állatnak bizonyult, poros fejjel és vérző állal az ugrást követő 10 másodpercen belül botorkált felénk. A nap hátralévő részében úgy ítéltük meg hogy nincs komolyabb baja, pancsolt egy hatalmasat a Balcsiban (tudjuk hogy tilos, de le.....m) és jóízűen befalta a már-már szokásos fagyiadagját. Azért mi izgultunk rendesen,  azt is észrevettük rajta, ami nem is létezett..(Pont mint egy gondos szülő:)) Az én lábam még órákig remegett, ugyanis hibáztattam magam amiért lecsatoltam a pórázról, mondván hadd szaladgáljon. Hétfőn, mivel rosszabbnak ítéltük meg az állapotát,  az állatorvosnál kezdett. Én meg a kórházban, mert sajgott a fülem már napok óta. Neki ínszalaghúzódása, nekem hallójárat gyulladásom lett. (Neki az ugrástól, nekem pedig valószínűleg a tengervíztől.)

Most próbálok visszazökkenni a melós (szürke) hétköznapokba, ami iszonyú nehéz...ezt az évet adtam magamnak itt...aztán majd meglátjuk.A türelmem vészesen fogy..

Szabadság I. felvonás

Beköltöztünk. Képekkel sajna még nem szolgálhatok, de amint lesz, teszek fel. Sok a meló, főként ami a dekorálást illeti. Szeretnénk feldobni ezzel-azzal, ami idő és pénzigényes. Ami a ház állapotának javítását szolgálja, a tulajdonos természetesen kifizeti.(zárcsere, csapok, redőnyök javítása, lépcsőház tetejének javítása stb..)Szóval vannak még teendők, de jó úton haladunk. A magunk költségén szeretnénk az egyik falat tapétázni a saját két kezünkkel, ha valakinek ezzel kapcsolatban vannak tapasztalatai, technikai tanácsai kérem, ossza meg itt velem.  Már így is nagyon sokat alakult, kíváncsi vagyok magam is a végeredményre. Bár ez még várat magára.

Most újra dolgozunk, múlt héten kivettünk pár napot. Nagyon elfáradtunk..idegileg főként. Pihenésre viszont nem volt igazi alkalom, a lakáson bütyköltünk, lejártuk a várost ezért-azért. Az idő sem tette lehetővé a balatoni kempingezésünket. Vasárnapra azért terveztem egy kirándulást, ami balul sült el.

Amit terveztem:

Fertőrákos-Sopron. Kirándulás a tavaszias napsütésben, hármasban. Dani, kutyi meg én. Először Fertőrákos (Kőfejtő, Fertő-tó). Kései ebéd egy hangulatos kerthelyiségben. Ebéd után ejtőzés a parton, játék. Később egy kis séta Sopron belvárosában és egy epres fagyikehely ottani kedvenc cukrászdámban.

Ami lett belőle:

Indulás a kánikulában délután 2 órakor hosszas tanakodás után. 1. állomás Fertőrákos, kőfejtő. Lezárva, felújítási munkálatok miatt. Egy darabig felmászhattunk ugyan a lépcsőkön de a gyönyörű kilátást akkorra a gomolyfelhők elcsúfították. (Továbbra is meleg, de a nap már nem tűz. )Indulás a tóhoz, drága parkolójegy, séta és pihenés a parton lehetetlen. 3/4 része strandnak(fizetős) elkerítve, a maradék aprócska csücskön két hajótársaság osztozik. Egyikhez somfordálva rávettük magunkat egy azonnal induló sétahajózásra. Kezdtem reménykedni, hogy jó lesz. Indulás után pár perccel az idő hűvösbe fordult. Felsőt nem vittünk. Sőt semmi egyéb ruhaneműt. Átérve az osztrák oldalra az eső is csepegni kezdett. Viharjelzés még nem volt. Kisebb várakozás után elindultunk vissza, majd kis idő elteltével megérkezett a viharos erejű szél és a szakadó eső. Ekkor már a hajó aljában kuporogtunk a többi utassal együtt. A kapitány nem tehetett mást, mint a nádasba kormányozta a hajót, mondván ne boruljunk. Ahogy hallottam utólag, nagy vihar esetén ezt kell tenni elővigyázatosságból, az iszap megfogja. Ijesztő volt ott várakozni. Mellettünk a nő nagyon félt, amúgy mindenki jól viselte. Egyik ablakon folyt be a víz, Josyt az ölünkbe vettük hogy ne a vizes padlón feküdjön szegénykém..Mikor csillapodott az időjárás, próbáltunk elindulni, nem ment. Megrekedtünk..S.O.S jelzést leadva várakoztunk, amíg egy másik hajó (amin az utasok vígan táncoltak a kabinban) ki nem húzott bennünket. Na, az volt a legizgalmasabb..recsegett-ropogott minden..(a másik hajó utasai tovább táncoltak, mosolyra fakasztva bennünket) Kapitány és segédje csuromvizesen rohangált fel s alá. Végül sikerült. Visszaindultunk.

Megköszönték hogy igénybe vettük szolgáltatásukat, mintha mi sem történt volna. Jót mulattam ezen a bajszom alatt...2 órát töltöttünk kb. a vízen és szakadó esőben szálltunk ki. Dani elrohant az autóért, amit száraz parkolóban hagytunk, de csak mezítláb tudott beszállni, mert az alvázig ért a víz.

Ott ültünk a parkolóban, csuromvizesen. Ő főleg..a nadrágja olyan volt, mikor kimosom, centrifugálás nélkül.

Ebédeltünk volna, de így..inkább hazaindultunk. Bük felé fordultunk, mert addigra normálisabb állapotba kerültünk és mivel egész nap nem ettünk semmit (este 7 körül volt) már nem akartunk Szombathelyig várni. Pedig akkor már vevő voltam az otthoni szalámis szendvicsre is, csak érjünk haza..Az étterem szuper volt, az egyetlen jó dolog a napban. Megismertük a pincért, egy másik kedvenc éttermünkből jött ide dolgozni. Neki hála hatalmas adagokat kaptunk és a végén, két felestől ami a ház ajándéka volt, be is csíptem egyből. (Danié is rám maradt, csak nem hagyhattam ott ha már ilyen kedvesen kihozták!?) Na meg ugye a pohár borom..

Másnap reggel hallottam a rádióban, hogy egy szörfös eltűnt a tavon a vihar alatt és több vitorlást úgy kellett kimenekíteni. Mégegyszer hangsúlyozom, viharjelzés az utolsó pillanatig nem volt!Mindeközben a Balatonon 31 fokban sütkéreztek az emberek..ami kb. ilyen messze van. És Szombathelyen sem esett.Ez egy rossz megérzés volt..rossz döntés. De valamiért nekünk akkor, ott kellett lennünk.:)

Emlékül...

Nagyon nehezen találom a szavakat..A gondolatok cikáznak..sorba kellene rendezni, de nem könnyű. Úgy vélem - bár hozott ez az év kedvező változásokat, több kellemes élményt nekünk - életem egyik legrosszabb éve ez. Sok lelki trauma ért, folyton az gondoltam, rosszabb dolgok nem történhetnek velem, körülöttem, a sors valahogy mégis rákontrázott. Igaz, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy, valószínűleg én sem leszek ilyen. Megtanultam lavírozni a negativizmusok között, igyekeztem a dolgok mögé látni és előnyömre kovácsolni a történteket. Többé kevésbé sikerült, attól még sok fájdalmat okoztak. Életemben nem sírtam ennyit, mint idén mostanáig. Valahogy mindig felálltam, elhittem, hogy lehet jobb, mígnem a dolgok elkezdtek valóban kedvezőbb fordulatot venni. Megláttam a reményt..Amiben a mai napig hiszek.

Szombaton egy lánybúcsúra lettem volna hivatalos, amit le kellett mondanom. Végül este Kriszti barátnőmnél kötöttünk ki, kisfiának Bencének az 5. szülinapját ünnepelték. Kriszti a legrégebbi barátnőm. Átélte velem az első szerelmem, az első csalódásom, a szüleim háborúját, olyan mint egy nővér. Tanultam tőle és tanulok most is. Idén lesz 30 éves, 3 évvel ezelőtt házasodtak össze Lajossal, aki ugyan 23 évvel idősebb volt, ez szerelmüknek nem volt akadálya. Kriszti - aki koránál mindig is érettebben gondolkozott - odaadóan szerette férjét, két csodálatos gyerkőcöt szült neki. Megérdemelte már a boldogságot, úgy tűnt, minden a vágyai szerint alakul. Emlékszem, folyton azon értetlenkedett, miért olyan hihetetlen hogy ő valóban igazán szerelmes, a korkülönbség ellenére olyan boldog mint még soha!?Az emberek már csak ilyenek..kételkednek és mindenben a hátsó szándékot keresik.

Lajos valamivel több mint 1 hónappal ezelőtt kórházba került, katéterezték a szívét, emellett magas vérnyomást, koleszterint stb..állapítottak meg nála. Nem vigyázott magára. Hajtott, dolgozott, mindent megtett, hogy pici családjának megadja mindazt, amire vágynak. Kriszti ebben maximálisan a társa volt. Mellette állt jóban, rosszban. Miután kiengedték, orvosai a lelkére kötötték hogy változtasson életmódot, tegyen meg mindent azért, hogy a legközelebbi kontroll vizsgálaton az értékek tökéletesnek mutatkozzanak. Sajnos azt nem tudom hogy ő mennyire figyelt minderre, az biztos hogy az én barátnőm igyekezett mindent elkövetni annak érdekében, hogy ne legyen semmi baj. Egészségesebb ételeket főzött, a gyerekek ügyeit intézte, a ház felújítását koordinálta, emelett a vállalkozásuk teljes értékű tagja volt. A munka nem lett kevesebb, Lajos pedig nem érezte magát betegnek, így épp olyan sokat dolgozott, mint korábban és mindig új fába vágta a fejszéjét. Nem változtatott életmódot, ugyanúgy élte napjait, mint azelőtt...

Szombaton jól éreztük magunkat együtt. Ettünk-ittunk, nevettünk, beszélgettünk. A gyerekek önfeledten szaladgáltak fel és alá, élvezték hogy "ma" nem kell korán lefeküdni. A szülinapok családjukban mindig fontos szerepet töltöttek be. Ilyenkor összejött a család és ment az ünneplés. Ahogy most is. Mosolygok ha arra az estére gondolok..Bencusnak egy hatalmas vizipuskát vittünk, nem volt meleg, de ő mezítláb szaladt ki minden feltöltés után "autót mosni". Természetesen minden csurom vízes volt a házban is, ez senkit sem zavart. Hiszen ünnepeltünk. Az utolsó képem Lajosról, ahogy a "bajsza alatt" húzódó apró mosoly kíséretében megjegyzi, majd ellátja a baját annak aki ezt a játékot ide merte hozni. Közben ránk nézett..Így maradt meg bennem..

Lajos csütörtök éjjel elhunyt. Valószínűleg rosszul érezte magát és éjjel a hálószobából az étkezőbe ment, ahol utól érte az a csúnya halál. A barátnőm, aki idén novemberben lesz 30 éves, magára maradt a két csemetével, akikről ezután egyedül kell gondoskodnia..Tudom hogy megoldja. Mert ő erős, határozott és mindig tudja mit kell tennie. Ezt mindig csodáltam benne!

A pszichológus javaslatára még aznap elmondta a gyerekeknek, mi történt apukával. Úgy tűnt, megértették, hogy már nem jön többé..de tudjuk, ez a gyerekeknél nagyon hosszú folyamat lesz. Kívánok ehhez sok erőt, türelmet és kérem Istent, segítsen nekik megtalálni a helyes utat életük hátralévő részében!Én pedig mellettük leszek és segítek mindenben, amiben csak tudok.

Élet...csak ennyi lenne!?Egyik nap az ünnepé, a következő a gyászé. Tényleg örökké egy hullámvasút!?

Szerelem, boldogság, szomorúság, elmúlás..

 

 

Tudom..tudom...az élet ilyen..Folyton ezt hallom..Az emberek beletörődnek..És ha én nem szeretnék!?Akkor mit kell tenni!?Megteszek bármit, csak ne kelljen többé felülnöm a hullámvasútra. Elkerülhetetlen egyáltalán? Elég volt..követelem a sorstól hogy fejezze be ezeket a kegyetlen játékokat, próbatételeket!

Senki sem érdemli meg ezt. Senki.

Nők és férfiak

Mire vágynak a nők?

A nők azt szeretnék, ha kényeztetnék, babusgatnák őket a kapcsolatukban, mert ha nem ez történik, akkor elfásulnak, és úgy érzik, túl sokat nyújtanak a párjuknak. Úgy érzik, hogy csak adnak és adnak, míg egyszer csak már nem lesz mit adniuk.
Ha azt érzik a nők, hogy törődnek velük és tisztelik, szeretik őket, egyre jobban kivirulnak és minden eddiginél többet és szívesebben tudnak adni önmagukból. Amikor egy nő beleszeret egy férfiba, akkor azt reméli, hogy erős, gondoskodó társra lelt. Ha egy nő hosszabb ideig csak ad, de nem kap viszonzásul törődést, szeretgetést, akkor magányossá válik. Megéli az elszigeteltséget.

A legtöbb férfi alig érti, hogy milyen fontos a nő számára, hogy érezze a társa támogatását. A férfiak néha jól látják, hogy a nő egyedül is megbirkózik a feladattal, ezért nem támogatják. Hiszen a férfiak úgy működnek, hogy ha egyedül is meg tudnak oldani egy problémát, akkor nem beszélnek róla senkivel. Ezért nyugodtan hallgatnak, amikor látják, hogy a nő képes megbirkózni a feladataival. A nő viszont - bár az eszével tudja, hogy megoldja a problémáit, de az érzései mégis igénylik a figyelmet, kényeztetést, a szeretet megnyilvánulását.

Amikor egy nő zaklatott, kimerült vagy kétségbeesett, akkor fokozottabban vágyik arra, hogy érezze, nincs egyedül. Vágyik a férfi közelségére, a bensőségesség érzésére, egy kis beszélgetésre. Ilyenkor a legfontosabb bizonyítéka a szerelemnek, ha a férfi meghallgatja. Ha ugyanis a nő megoszthatja valakivel az érzéseit, akkor megerősödik abban a hitében, hogy érdemes a szeretetre. Már nem kételkedik, és eltűnik a bizalmatlansága.

Sok férfitől hallottam már azt a mondatot: minek mondjam minden nap, hogy szeretem, mikor úgyis tudja. Ha nem szeretném, nem élnék vele. Ez óriási tévedés. A nők minden nap igénylik a szeretet megnyilvánulását. Ha sokáig nem kapnak „bizonyítékot” a szeretetről, akkor elbizonytalanodnak, úgy érzik, nem érdemlik meg a szeretetet, és gyakran megfogalmazzák, hogy „őket talán nem is lehet szeretni”. Ez természetesen szélsőséges viselkedésmód, de a nők hajlamosak a szélsőségekre, amikor a szerelemről van szó.

...

Mire vágynak a férfiak?

A férfiak azt szeretnék, ha folyamatosan érezhetnék, hogy szükség van rájuk. Ha azt tapasztalják, hogy a társuk bízik bennük, és méltányolja az igyekezetüket amely arra irányul, hogy a párjuk kívánságait teljesítsék, egyre erősebbek lesznek, és többet tudnak a másiknak nyújtani. A férfiakat úgy lehet ösztönözni, ha elismerik az erőfeszítéseiket.

A férfiak megoldásokat akarnak. Azért akarnak megoldásokat, mert ezzel bizonyítani tudják a hozzáértésüket. Ha egy nő nem fogadja el a férfi megoldási javaslatát, akkor a férfi úgy érzi, megkérdőjelezték a hozzáértését, nem tisztelik eléggé. Ezért tovább már nem is foglalkozik a nő problémájával.

A férfiak, ha zaklatottak, akkor egyedül akarnak lenni. Visszavonulnak, magukba fordulnak, és a gondjaik megoldására koncentrálnak. A problémákat osztályozzák súlyosságuk és sürgősségük szerint. A megoldás sorrendje: először a legsúlyosabb vagy legsürgősebb problémával foglalkoznak.

A férfiak nyerni akarnak, mégpedig nem csak simán nyerni, hanem azt is akarják, hogy a másik veszítsen. Nézzük például a teniszt. Ha egy férfi meccset játszik, nem elegendő, hogy csak úgy nyerjen. Az ügyességét, rátermettségét, a jobb felkészültségét bravúros labdapörgetéssel, cseles ütésekkel igyekszik bizonyítani. Legalább annyira élvezi azt, hogy a társa veszít, mint a saját nyereségét. Akkor teljes a győzelem érzése, ha fölényes győzelemnek lehet elkönyvelni.

Ha egy férfira nagy nyomás nehezedik, akkor feledékenyebb, megbízhatatlanabb, elérhetetlenebb lesz a társa számára. Kapcsolataiból távolodik. Ha ilyenkor próbálunk beszélgetni vele, úgy tűnik, mintha alig lenne jelen. Természetesen azért nem figyel ránk, mert a problémáján rágódik, megoldást keres. Érdemes ilyenkor békén hagyni, és kivárni, míg megoldja a problémát, mert utána megújult érdeklődéssel és nagyobb törődéssel fordul majd a társa felé.

Mi történik akkor, ha a férfi nem találja meg rövid idő alatt a megoldást a problémájára? Ilyenkor keres kisebb célokat, amelyeket megvalósíthat. Például újságot olvas, tévét néz, autót vezet, de egy biztos: nem beszélget az őt nyomasztó gondokról. Kicsit felejtenie kell, hogy a kikapcsolódás után újult erővel dolgozzon a problémája megoldásán.

Óriási hibát követ el az a nő, aki ilyenkor szóra akarja bírni a férfit. Visszautasítás, ideges szóváltás lesz a vége, és mindkettőjükben a meg nem értettség érzése marad.

Még nagyobb melléfogás, ha a nő ilyen esetben tanácsot próbál adni. A kéretlenül adott „segítség” megalázó a férfi számára. Azt jelenti neki, hogy nem bíznak benne annyira sem, hogy egészen apró dolgokat meg tudna oldani egyedül is. Ha a nő rámutat arra, hogy párja mit tett rosszul, ezt a férfi súlyos kritikának értékeli. A nőt a segítségadásban a szeretet kimutatásának vágya vezérli, a férfi, pedig támadásnak, fájó kritizálásnak éli meg.

Nem szabad megfeledkezni róla, hogy a férfi vágya az, hogy csak akkor kapjon segítséget és tanácsot, ha kér. Sok férfi számára fontos, hogy bebizonyítsa: el tudja érni a céljait. Gyakran tapasztalható, hogy az apró kudarcok jobban bántják a férfiakat, mint a súlyosabbak.

Néha a férfiak azt kifogásolják, hogy szívesen segítenének a párjuknak, de nem tudják, mikor tesznek jót, mikor várnak a nők valódi segítséget, és mikor panaszkodnak csak úgy… Valóban csak kevés nő tudja a segítségkérésnek azt a módját, amit úgy neveznek: egyenesen segítséget kérni. Ez így hangzik: Légy szíves tedd meg ezt és ezt. Vagy: Szeretném, ha ezt meg ezt megtennéd nekem. A férfiak a segítségkérés ezen eseteiben hálásak, mert nem kell találgatniuk, mit is akarhat valójában a társuk.

Amikor egy férfinak problémája támad, feltámad benne egy ősi ösztön, amely még a magányos vadászatok emlékét hordozza a sejtjeiben. Ez azt sugallja, hogy az embernek vészhelyzetben először magával kell foglalkoznia, és csak utána mással.

Ha egy párkapcsolat boldogtalan, egészen biztos, hogy mindkét fél felelős a boldogtalanságért. Ha egy nő túl sokat ad, ezért nem a partnerét kell hibáztatnia. Ugyanez a helyzet, ha a férfi ad túl keveset. A végső tanulság az, hogy hiábavaló dolog mindenért a másikat hibáztatni. Megváltoztatni mindenki csak a saját hozzáállását tudja.

Forrás: http://www.lelkititkaink.hu/mire_vagynak.html

Hurrá nyaralunk I.

Végreee Balcsi!:)Először a nyáron..de talán nem utoljára. Egyszerűen imádom!Számomra akkor kezdődik a nyár, amikor megpillantom a himbálózó vitorlásokat a csodálatosan kék vízen, a tavat körülölelő hegyeket és völgyeket, a gondozott szőlőültetvényeket.

Bár ezermillió okot felsorolhatnék, hogy miért inkább a tengerpart, mégsem teszem. Hozzánk tartozik, hozzánk, magyarokhoz és nem lehet nem szeretni. Mindig arról ábrándozom, hogy ha sok pénzem lesz, a Balaton-felvidéken veszünk egy kis parasztházikót, ott töltjük majd a nyarakat.Addig pedig ha tehetjük,megyünk. Most pl. sátraztunk Badacsonytomajon. Kutyussal, barátokkal. Tavaly a révfülöpi kempingben pihentünk, bár az is kutyabarát, idén erre esett a választásunk. Kisebb, de családiasabb és Josyt a partra is vihettük magunkkal. A vízbe ugyan nem, de vizibicajjal azt is megoldottuk. Szuper volt és készülünk újra. Ketten is, barátokkal is. Csak maradjon ilyen csodálatos az idő.



Egy indiai naplemente...

Íme az új finomság..régóta kerestem már kedvenc parfümöm (Gucci Rush 2) méltó utódját, ugyanis megfogadtam, amint oda jutok hogy parfümöt vásárolok, engedek a változásnak és másfelé veszem az irányt. Nagyon sokat szaglásztam, hónapok óta kutattam..aztán egyszer, véletlenül beleszippantottam ebbe. Magával ragadott..úgy éreztem, eggyé váltunk.:) Passzol hozzám. Friss, gyümölcsös trópusi illat..már most imádom. Végül Dani rendelte meg nekem, ezért különösen kedves számomra.

Az új jövevény

Boldogság van..Megérkezett közénk Ármin, barátnőm kisfia..pont tegnap, a 10 milliószoros napon!5300 g, 54 cm. Hatalmas baba. Hatalmas szívű emberek hatalmas babája:DHolnap már személyesen is lesz alkalmam gratulálni nekik. Sosem fogom elfelejteni a fiatal apuka hangját amikor telefonált és közölte a nagy hírt. Életemben nem hallottam még embert ilyen boldognak.Ilyen ez..tudom..Őt idézve.."az egész élet legeslegszebb pillanata, mikor hallod felsírni a gyermeked.."

 Amivel betelni sem lehet. Felülmúlni sem. Kívánom nekik és minden szülő-barátomnak, barátnőmnek, hogy ez az érzés kísérje el őket, életük végéig. Megdolgoztak érte:)Megérdemlik!Nagyon nagyon... Én pedig remélem, a sors majd egyszer megadja nekem is ezt a csodát!

Új remények..

Mielőtt elkezdtem pötyögni a posztot, azon agyaltam, vajon milyen címet adhatnék mondanivalómnak, mi az ami a legjobban kifejezné várakozásomat egy új kezdet felé. Az év nagyon váratlan fordulattal kezdődött el, akkor azt gondoltam, hogy rosszabb dolgok már nem is történhetnek velem. Hosszú hónapokra volt szükségem ahhoz,hogy megbarátkozzam az új helyzettel és máshogy tekintsek a jövőmre. Szépen lassan világossá vált, hogy minden ami történt körülöttem, csak erősített és újabb hitet adott ahhoz, hogy szépnek tudjam gondolni ezt a világot.  Most jól vagyok. Most nő vagyok. Most kerek vagyok ott belül. A többi nem számít. Csak rajtam múlik hogy mit kezdek vele, az érzéssel.Nem hazudok, az IGAZI boldogság még várat magára, de mivel tudom hogy jár nekem (éppúgy ahogy másnak), el fog jönni az is. Dolgozom rajta.

Költözünk. Josy úgy fest, hogy végleg hozzánk kerülhet. Találtunk egy megoldást, ami mindenkinek tökéletesnek tűnik. Szombathely egy nagyon nyugodt és szép részén, az oladi dombon fogunk élni. Egy ismerősömön keresztül hoztuk ezt össze, csak még nem fogom fel:)Elvileg 23-tól miénk a pálya, de majd ha már ott tartunk, akkor fogom beleélni magam igazán. Ami a legfontosabb, hogy egy álmom megvalósulni látszik.

Sok mesélnivaló kavarog a fejemben, bár azok inkább tervek. Semmit sem szeretnék "elkiabálni". Van remény és van lelkesedés egy új munka irányában is. Arról akkor, ha már 100%.

Ma zumba. Vettem bérletet, hogy véletlenül se győzzön a lustaságom, mikor éppen arról győzködöm magam, miért is nem kéne nekem elmenni. Pedig jót tesz. Mellesleg rávettem egy munkatársamat (szerencsére nem volt nehéz dolgom), jöjjön el velem, sőt kapásból vegyen bérletet is, majd ketten egymást motiváljuk. :)

Hétvégén irány a Balcsi. Idén először. De nem utoljára:D

Miért is kéne szomorkodnom..nem igaz!?

Burokban élek...és aki burokban él, még hisz a mesékben...

"A szerelem örök, emberfeletti és titokzatos erejével megszünteti a magányt, eloszlatja a távolságot két ember között, lebont mindenféle mesterséges választófalat, melyet társadalom, nevelés, vagyon, múlt, emlékek emeltek közénk. Mint aki életveszélyben körülnéz, és egy kezet keres, mely titkos szorítással üzeni, hogy van még részvét, van együttérzés, élnek még emberek valahol." (Márai Sándor)

Josefina

Nagyon szeretem Josyt. Hiányzik. A hétvégéken, mikor nálunk lehet, olyan nyugodtnak érzem magam. Nem foglalkozom annyit a hülye gondolataimmal, sok feladat adódik, amit el kell látni, hisz mégiscsak egy gyerekről van szó. Gyerek..jó páran néznek emiatt hülyének, mert így gondolom...

Kicsi korom óta imádom a kutyákat. Soha semmi és senki nem tudott eltántorítani tőlük. Nemrég viszont úgy alakult az életem, hogy nem tudtam/tudtunk állatot vállalni, bármennyire is szerettem volna. Már már beletörődtem, mikor Dani egy örökbefogadó napon meglátta Josefina kutyust. Szerelem volt első látásra, amit megértettem és nem éreztem féltékenységet sem. :)Próbáltuk fűzni anyukáját, hogy nála a kertben milyen jól érezné magát, természetesen számíthatna ránk, mi foglalkoznánk vele, de a másik kutyus miatt nem ment ebbe bele. Ez még rímel is..

Mi nem akartuk feladni, elkezdtük rágni magunkat, terveztünk, mit hogyan kellene, nem szerettük volna elveszíteni, annyira megszerettük. Mivel albérletünkben nem tarthatjuk, hétvégékre titokban elhozzuk és mindig nagyon szuper pillanatokat töltünk együtt. Mint egy kis család. Az  idő viszont fogy.. A kutyus növekszik és már egyre inkább érezzük hogy állandó gazdira van szüksége, mert félő, hogy bár hihetetlen okos alapból, ha nincs nevelve, könnyen buta kutyussá válna..

Másik albérletet keresünk, ahol lehetőleg van udvar. És nem túl drága. De ez nehéz..Kettő van kilátásban, bár haloványak az esélyek, mégis reménykedem. A másik, hogy kire hagyhatnánk, ha mondjuk egy-egy napra el kell mennünk és őt nem vihetjük!? (Így is mindenhová cipeljük ahová csak lehet.) Ahogy ismerem a környezetemet, nem nagyon számíthatnánk ebben senkire. Gondolják, ti vállaltátok, oldjátok meg. Nehéz ez..szemben úszunk az árral, de nem tudjuk elengedni a mancsait...Ez a bizonytalanság pedig senkinek sem jó. Csak tudnám miért hajtja mindenki, hogy a kutya az gond..majd meglátjátok mit vállaltok..Miért!?A gyerek az nem!?Éppúgy felelősség, bizonyos kötöttség és több feladat. Én nem félek ettől. Nem szabadna félni ettől. Nem szabadna így gondolni erre. Az miért nem jut senkinek az eszébe, hogy mennyi örömöt szerez nekünk, hogy milyen jól érezzük magunkat együtt, hogy már most mennyi fegyelmet és kitartást tanultunk tőle!?Nem számít az internet, nem a tévé előtt ülünk órákat..Ez lenne a gond?Hogy el kell vinni sétálni (vagy csak ki kell engedni a levegőre), enni kell neki adni, hogy esetleg gyakrabban kell takarítani a szőre miatt (ami nem mellésleg vetekszik az általam elhullatott hajmennyiséggel), hogy nagy ritkán igen, kell a család támogatása is..

Az biztos hogy lassan döntést kell hoznunk. Megint csak azt tudom írni, hogy majd a sors eldönti, biztos most is van valami terve. Mindig van. Nemsokára úgyis kiderül!

Ezisazis

Az elmúlt hetekben nem sokat foglalkoztam a blogommal, legalábbis ezzel nem.Az ihlet valahogy folyton elmaradt..Azt olvastam a szakirodalmakban, hogy a pajzsmirigy-alultermelt betegeknél előfordulhat az agyi és fizikai tompaság, fásultság..stb..Én most szeretném erre fogni a fáradékonyságom, a kommunikációs zavaraim. (A szavak amelyek kijöttek a számon, gyakran nem voltak szinkronban azzal, ahogy a fejemben megfogalmazódtak. Sebbesség tekintetében sem.:)) A legutóbbi eredményem szerint a TSH értékem háromszorosa lett a normálisnak, aminek nem örültem, mert évek óta próbálják belőni a megfelelő gyógyszeradagot..eddig sajna sikertelenül. 3 hét után  aztán végre bejutottam az új doktornő rendelésére (a régi babázik) és az következett amire számítottam, 75 mg-ról 100-ra váltottunk. Furcsa..de még örültem is ennek, mert ennek következményeképpen minden jó lehet. Arra hogy ez kiderüljön, még 90 napot várni kell. (az első gondolatom az volt e szám hallatán, hogy addigra már  jócskán vége lesz a nyárnak...)A lényeg hogy 90 napig nincs semmi más dolgom, csak kapkodni a bogyókat minden reggel. Semmi vérvétel, semmi idegtépő várakozás a rendelőben a sok izzadságszagú, türelmetlen és agresszív beteg társaságában.

Voltunk kerti partin Norbi barátunknál és menyasszonyánál, az új házukban. Felavattuk a kerti kemencét, isteni pizzát sütöttek benne. F.gép persze nem volt nálam, megért volna pár képet a monstrum. A házuk is szép, tágas kert és tágas konyha:). A két legfontosabb (számomra). Az apropó amiért összerántották a csapatot, augusztusi eskövőjük volt, megkaptuk a meghívót és elterveztük milyen jót fogunk mókázni:)Egy másik ilyen jellegű estén is részt vettünk Dani barátainál, szintén egy fiatal pár volt a vendéglátónk, ők meghívót ugyan nem adtak, de bejentették eljegyzésüket. Az ő nagy napjuk jövő nyárra várható.

Ezenkivül egy szép nyári délutánon, kedves fórumos ismerősöm - és zumbatársam - eskütételén pityeregtem a helyi házasságkötő teremben, annyira meghatóra sikeredett. Szépek voltak.

Ahogy csodálatos volt Judit barátnőm is - most már - férjecskéjével, akiknek esküvőjén az elmúlt hétvégén vettünk részt Komáromban. Annyira helyesek és annyira szerethetőek, hihetetlen jól sikerült az este. Kellemesen elköltött vacsi után hajnalig mulattunk, már világos volt mikor a szállásra érkeztünk. Másnap várt még ránk egy közös ebéd, ún. morzsaparti, ahol elpusztítottunk mindent, ami maradt és bár a fáradtságtól érdemi társalgást senki sem tudott folytatni senkivel, a társaság szuper  volt, boldoggá tett,  hogy találkozhattam végre szeretett barátaimmal. (Szabi és Moncsi) Ezúton is köszönjük Juditnak és Istinek, hogy részesei lehettünk életük egyik legcsodálatosabb eseményének.

Dalai láma üzenete

1. Vedd számításba, hogy a nagy szerelem és a nagy siker kockázattal jár!
2. Mikor veszítesz, legalább a leckét tanuld meg!
3. Kövesd a három T-t! Tiszteld önmagad! Tisztelj másokat! Tetteidért vállalj felelősséget!
4. Ne felejtsd el, hogy nem megkapni azt, amit kívánsz, néha csodálatos szerencse!
5. Tanuld meg a szabályokat, hogy tudjad, hogyan lehet áthágni őket!
6. Ne hagyd, hogy egy kis nézeteltérés tönkre tegyen egy nagy barátságot!
7. Mikor rádöbbensz, hogy hibát követtél el, azonnal tégy lépéseket a kijavítására!
8. Tölts mindennap egy kis időt magaddal!
9. Tárd ki a karjaidat a változásnak, de ne engedd el az értékeidet!
10. Emlékezz, hogy néha a csönd a legjobb válasz.
11. Élj jó, becsületes életet, így amikor öregebb leszel és felidézed az emlékeidet, képes leszel másodszor is élvezni azokat!
12. A szeretetteljes légkör az otthonodban, megalapozza az életedet!
13. Szeretteiddel való nézeteltérésed alkalmával foglalkozz csak az adott problémával, ne hánytorgasd fel a múltat!
14. Oszd meg a tudásod! Ez az egyik út a halhatatlansághoz!
15. Légy gyengéd a Földhöz!
16. Évente egyszer menj olyan helyre, ahol még nem voltál!
17. Emlékezz, hogy az a legjobb kapcsolat, amelyben az egymás iránti szeretetetek meghaladja az egymással szembeni érdekeiteket!
18. Mérlegeld a sikeredet annak fényében, hogy mit kellett föladnod azért, hogy elérd!
19. Vakmerő önfeladással kezeld a szerelmet és a főzést!

Kisherceg..



- Jó napot! - mondta a róka.
     - Jó napot! - felelte udvariasan a kis herceg. Megfordult, de nem látott senkit.
     - Itt vagyok az almafa alatt - mondta a hang.
     - Ki vagy? - kérdezte a kis herceg. - Csinosnak csinos vagy...
     - Én vagyok a róka - mondta a róka.
     - Gyere, játsszál velem - javasolta a kis herceg. - Olyan szomorú vagyok...
     - Nem játszhatom veled - mondta a róka. - Nem vagyok megszelídítve.
     - Ó, bocsánat! - mondta a kis herceg. Némi tűnődés után azonban hozzátette: - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
     - Te nem vagy idevalósi - mondta a róka. - Mit keresel?
     - Az embereket keresem - mondta a kis herceg. - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
     - Az embereknek - mondta a róka - puskájuk van, és vadásznak. Mondhatom, nagyon kellemetlen! Azonfölül tyúkot is tenyésztenek. Ez minden érdekességük. Tyúkokat keresel?
     - Nem - mondta a kis herceg. - Barátokat keresek. Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
     - Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek - mondta a róka. - Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.
     - Kapcsolatokat teremteni?
     - Úgy bizony - mondta a róka. - Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...
     - Kezdem érteni - mondta a kis herceg. - Van egy virág... az, azt hiszem, megszelídített engem...
     - Lehet - mondta a róka. - Annyi minden megesik a Földön...
     - Ó, ez nem a Földön volt - mondta a kis herceg.
     A róka egyszeriben csupa kíváncsiság lett.
     - Egy másik bolygón?
     - Igen.
     - Vannak azon a bolygón vadászok?
     - Nincsenek.
     - Lám, ez érdekes. Hát tyúkok?
     - Nincsenek.
     - Semmi sem tökéletes - sóhajtott a róka. De aztán visszatért a gondolatára: - Nekem bizony egyhangú az életem. Én tyúkokra vadászom, az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint a másik; és egyik ember is olyan, mint a másik. Így aztán meglehetősen unatkozom. De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból. Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását...
     A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.
     - Légy szíves, szelídíts meg! - mondta.
     - Kész örömest - mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!
     - Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka. - Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.
     - Jó, jó, de hogyan? - kérdezte a kis herceg.
     - Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...