Az elmúlt hetem maga volt a pokol. Legalábbis a poklot hasonlóan képzelem el. Nem is részletezném, mindenkinek a fantáziájára bízom, min mentem keresztül, de talán a többségnek mondanom sem kell, hiszen közvetlenül élték, élik át velem ezt az időszakot. Nagyon hálás vagyok minden szeretetért amit kapok, hogy nem hagyjátok magamat büntetni mindenért, hogy éreztetitek velem az értékeimet. A történet természetesen bonyolultabb annál mint ahogy ide kiterítettem, az esküvő már csupán egy halovány mozzanata az egész folyamatnak amibe hirtelen csöppentünk. Nem szeretném a magánéletem minden egyes részletét kitárni a világnak, egyrészt a másik iránti tiszteletből, másrészt pedig mert számomra is teljesen új szituációval állok szemben és gőzöm sincs hogy boldogulok vele, mi sül ki belőle. Szeretném ha eljönne az a pillanat, amikor felszabadultam írhatom úgy a blogom, mint ahogyan az elején indult. Ezért küzdök éppen. Érdekes a sorstól, hogy hónapokig vártam arra, hogy megérjünk egy olyan naplóra, amiben világgá kürtölhetem a boldogságaimat, a kezdeti bejegyzéseimből is olvasható, milyen céllal jöttem én ide, erre alighogy belekezdek, ilyen dolgok történnek körülöttem.
Furi..egyre jobban érzékelem, hogy függök az univerzumtól. Mielőbb még bárki őrültnek tartana, az elmúlt időszakban valóban úgy tapasztaltam, hogy uralkodik felettem és nagyon alázatosnak kell lennem ahhoz, hogy a kegyeibe fogadjon.
Vasárnap éreztem úgy először, hogy már nem halok bele a fájdalomba, bármi is történik majd velem, próbálok bátran állni a dolgok elébe. Valahonnan olyan erő kerített hatalmába amiből a mai napig táplálkozom. Mintha belém csapott volna egy villám, mintha minden fájdalom és bánat azért lenne bennem hogy keményítsék a lelkem. Nem feltétlenül szeretném én elveszíteni belül azt aki voltam, mert pont a lelkem miatt vagyok olyan amilyen, csupán azok a dolgok amelyek korábban hátráltattak a személyiségem pozitív alakulásában, most azok visznek előre és változtatnak jobb és bölcsebb emberré.
Ha másra nem, még arra jó volt ez az egész, hogy közelebb kerüljek a családomhoz és a barátaimhoz. Nem csak fizikálisan, lelkileg is. Azt gondoltam, az előző kapcsolataimban nőttem fel igazán. Hát tévedtem. Azt hiszem, most lettem/leszek igazi nő. Eddig csak egy kislány voltam, egy gátlásokkal teli, éretlen, kajlácska, tanácstalan és problémák elől folyton elbújó kislány, aki nem akart nagy lenni. Eddig..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése