Egy kis esküvő - avagy irány Varsó!?!?:)

Megbeszéltük a Drágámmal, hogy tegnaptól kezdve egy hétig nem beszélünk az esküvőről és egy kis pihit tartunk a szervezéssel kapcsolatban. Ő kérte igazából, bevallom, az agyára mentem vele. Sokat rágódtam hogyan tudnám levenni a legtöbb terhet róla, de mindig arra jutottam, hogy úgy az igazi, ha mindent ketten csinálunk. De ő mégiscsak egy férfi:) és bármilyen kreatív vagy lelkes is, muszáj neki néha egy kis pihenő, különben hamar elveszik a varázs. Az az igazság hogy elfáradtunk..fejben..Kezdetben azért ment el a kedvünk olykor-olykor, mert belecsöppentünk az esküvők világába és volt alkalmunk megismerni az árnyoldalait is. Megláttuk benne a bizniszt, hogyan teszi tönkre az a csúnya pénz sok házaspár álmát, vágyait. Rengeteg energiát fektettünk abba hogy az általunk meghatározott keretbe beleférjünk és a mai napig ez okozza a legtöbb fejtörést számunkra. Egy fillérrel sem szeretnénk többet költeni annál amink van illetve amit addig félre szeretnénk tenni. Eddig azt gondolom nagyon ügyesen lavíroztunk, de bizony ez sok idegeskedéssel és erőfeszítéssel járt és jár.

A másik: Ő az esküvőnket a következőképpen tervezte el. Varsóban megismert egy nagyon csodálatos és hangulatos kis templomot. Maga a város is lenyűgözte, hát még az a templom. Szerette volna ha elutazunk és ott, csak mi ketten, esetleg négyen megtartjuk a szertartást. Itt ütköztek először a nézeteink. Amikor már szétkürtöltük rokonnak, barátnak az esküvőnk hírét, egyszerűen nem tudtam és persze nem is akartam megfosztani őket ettől a pillanattól. Úgy éreztem, a csodálatos naphoz hozzátartozik a csodálatos ruha, a csodálatos barátaim, a családom, az hogy egy nap csak ránk figyeljenek, hogy egy nap csak a miénk legyen. Úgy igazán..természetesen az ő álma számomra is vonzó volt, szerettem volna ha ezt titokban tesszük meg és utána mesélni el az egészet, hadd pukkadjanak :-P. Hát valahogy nem így alakult. Hozzá kell tennem azt is azért, hogy amikor mi titkos esküvőről álmodoztunk, a családommal, az ő családjával és jó pár barátommal hadilábon álltam, úgy éreztem hogy senkinek sem vagyok annyira fontos, hogy érdemes legyen megosztani velük ezt a pillanatot. Akkoriban viszont jött egy fordulópont édesanyámmal, amikor végre egy hosszú hosszú évek óta húzódó falat sikerült lebontanunk. Mindemellett nem állíthatom sajnos, hogy Danim családjával az első perctől felhőtlen volt a viszonyom, ott sem volt egyszerű a helyzetem, állati sok harcot vívtam, vívtunk mire mindenki megértette miről is van szó köztünk, mire hajlandóak voltak megismerni, milyen ember is vagyok valójában. Megváltoztak a dolgok minden irányban. A  barátaim lelkesebbek lettek mint én magam, a családjaink jóban vannak és egyre többet találkoznak, minden, aminek ezelőtt nyoma sem volt a múltamban.

Így már nehezebb volt azt mondani, hogy irány Varsó!:)

A harmadik: Megint az a csúnya pénz..Nagyon nem mindegy, hogy az ember az első 1 millióját mire költi el. Akik ismernek, tudják hogy mi a nulláról indultunk, jelenleg is albérletben lakunk, fogalmunk sincs róla, hogyan fogjuk valóra váltani a terveinket. Az elején leszögeztük, ha lesz esküvőnk, annak minden egyes részletét magunk fizetjük, hiszen egyikünk családja sincs abban a helyzetben hogy ezt átvállalja tőlünk, de ha abban lenne sem fogadnánk el. Sajnos rengeteg rossz példát is láttam azokban az esetekben amikor az ősök átvállalták a költségeket. Olyankor többnyire a leendő anyós és após akarata érvényesült, volt hogy több volt az ismerős a szülők részéről a lagziban, gondolván, ha ők fizetik, legyen az és olyan amit ők akarnak és amilyennek ők akarják. Jesszus. Mennyi menyasszonyka szenved attól hogy megmondják helyette milyen  lehet a dekor, mi lehet a kaja, hol legyen a szertartás és még akár hogy mivel érkezzenek a helyszínre. Az egyik lovaskocsit akar, a másik limuzint, a szerencsétlen pár meg pislog mert mindenkinek a kedvében szeretne járni, mondván nekik a pénz miatt kevés beleszólásuk van, és ők igenis szófogadó gyerekek lesznek....nem gondoltam volna. Na és persze sok konfliktus adódik abból, mikor a családok nem egyformán állnak anyagilag, az egyik ennyit ad, a másik akkor miért csak annyit, egymásra fújnak vagy akár össze is vesznek ezen. Ha pedig nem vesznek össze, " a szegényebb" szülőpár szenved attól belül még ha  ki ugyan nem is mondja, hogy bármennyire szeretné, nem tudja a gyerekének megadni azt, amit a másik fél igen.

Szerencsések azok a párok, akik ezt szépen össze tudták kordinálni, akiknek ebból nem származtak kellemetlen pillanatai és akiknek a szüleivel kapcsolatos esete egyik fenti kategóriába sem tartozik. Biztosan ilyen is létezik, ők tényleg nagyon jól járnak, jártak.

Visszatérve, mit is akartam ebből kihozni. Az hogy mi félreteszünk rá, sok lemondással jár, amitől a hétköznapokon viszont sokat is szenvedünk. Főleg hogy ezelőtt mindketten nagyon kényelmes életet éltünk anyagilag. Ilyenkor felvetődik a kérdés hogy ne költsük-e inkább el másra ezt a pénzt, pl. arra hogy elinduljunk valamerre..Főleg Dani filózik rajta sokat, ő az aki sajnálja elkölteni erre a nagy bulira:)Most úgy tűnhet hogy nem is akarja igazán, de erről szó sincs. Ne kombináljon senki. Az egyetlen oka, hogy nagyon okosnak kell lenni, hogy jusson is maradjon is. Én azt mondom hogy nem ez fog számítani, de tudjuk hogy manapság igenis minden forintnak súlya van. Amit én gondolok, hogy nem ezen fog múlni az életünk, utána is egyenesbe tudunk jönni, de ebben kicsit mások vagyunk. Próbáljuk keresni a megoldásokat, ami elég nagy erőfeszítés mindkettőnknek. De megoldjuk. Mert mi ketten mindent megoldunk. :)