Hiányzik a napsütés és gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Várom a pillanatot, amikor is a reggeli ébredéskor napsugarak cirógatják arcomat. Mikor kinézve az ablakon nem a havas háztetőkben és a szürke szmogos látképben kell gyönyörködni. Talán már nem kell sokat várni, addig pedig mindig elképzelem, így legalább a fejemben már tavasz van.
Hiányoznak az önfeledt nevetések, az igazi, jóleső, hasfájós kacagások, amitől kisimul az arcunk és csillog a szemünk a boldogság könnyétől. :)Úgy igazán..
Hiányzik egy kutyus, akit határtalanul szerethetek, aki állandóságot jelenthet mindennapjaimban. Aki kedvességével és hűségével minden napra új erőt adhat és kellemes melegséggel tölti el szívünket. Akivel korán reggel nagyokat sétálnánk, majd együtt reggeliznénk és hangolódnánk a napra. Aki este odabújik, mint egy kisgyerek az anyjához és érezteti velem, hogy nélkülem már mit sem érne az élete.
Hiányzik a szerelem..Sokan együtt élnek valakivel évekig, esetleg életük végéig úgy, hogy azt sem tudják, mi az a szerelem. Ez csak akkor baj, ha soha nem is tapasztalják meg. Pedig minden velejárójával együtt megéri.
Mindez valójában pénzbe sem kerül, mégis néha olyan elérhetetlen vágyaknak tűnnek nem!?De semmi nem lehetetlen...minden rajtunk múlik na és a türelmünkön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése