Kompromisszumok..

Még egy kis szösszenet az esküvőhöz kapcsolódva mert félek hogy nem mindenki látja majd át (ami nem is baj igazából) miért szenvedek tőle ennyire.

Lehetne azt mondani, hogy nekem ez egy gyerekkori álmom volt, azért nem bírom feldolgozni. Ez akkor úgy lenne értelmezhető hogy nekem mindegy kihez, csak férjhez menjek. Ez pedig  tévedés...Persze hogy milló nőnek álma hogy majd egyszer..de nem mindenáron.

Amikor viszont valakinek megkérik a kezét, nem lehet olyat állítani, hogy a menyasszony túlságosan belelovalja magát a szervezésbe és elveszik a részletekben. Mert egy igazi menyasszony igenis legyen túlbuzgó és túl lelkes. Ezt a fórumos barátnőim igenis alá tudnák támasztani. Akinek ez sok, vagy aki emiatt meghátrál és megijed, az nem gondolta végig azt a bizonyos kérdést.

Ha visszalépünk, a másiknak akarva akaratlanul egy törést okozunk vele, mert úgy érezheti hogy már nem kell annyira, már nem szeretik úgy hogy ezt a lépést megtegyék érte, vele. Nem szeretném ha felmerülne bárkiben is, hogy engem csupán az esküvő ténye érdekel (ha nem kéri meg a kezem, eszembe nem jutott volna erőltetni valaha is hogy vegyen már el) ..egyszerűen ha már megtörtént, szerettem volna én is igazi menyasszony lenni, egyszer az életben, életem párja mellett. Nem kívánom senkinek, hogy menjen be a szalonba lemondani a csodaszép ruháját amire hónapokat várt, és lemondani a sok egyéb mást is. Én szeretném a legjobban hogy ne fájjon és ne őrüljek bele olykor a tudatba, de még nem megy, holott látom a másik oldalt is, nagyon jól tudom mi miért történt és nem hibáztatom Őt.

Kompromisszumot kötöttem eleget, ahogy mindenki. Hogy ebben az esetben mi lenne az, gőzöm sincs még. Arról viszont igen, hogy én sosem voltam annyira konok hogy olyan dolgokhoz ragaszkodjam, ami a társamnak fáj vagy bánatot okoz.